|
Szabadban
|
Akik nem szeretnek kertészkedni, azoknak szükségük van egy elméletre. Az elmélet nélküli-nem kertészkedés sekélyes, értéktelen életmódot jelent. Az elméletnek meggyőzőnek és tudományosnak kell lennie. |
|
|
Kilátó
|
Amikor a cseresznyefák rózsaszín virágtengerük kibontásával életre kelnek, japánok milliói árasztják el a közparkokat és a folyópartokat. Az ország egyik legnagyobb népünnepélye, a Hanami eljövetelét 1953 óta a meteorológusok jelentik be, ugyanis mozgó ünnepről van szó. Szokás szerint az idén is a legősibb japán városban, a déli Fukuokában indult meg legelőször a rügyfakadás, pontosan március 14-én. Az északi Hokkaidón viszont várhatóan csak május első hetében kezdődhet a Hanami, magyarán a „cseresznyevirág-nézés”. |
|
|
Aktív
|
A tavasz kibontakozását aktívan lekövetheted a pestlőrinci Bókay-kertben. A szánkódomb mögött egy puha erdei ösvényre emlékeztető futópályát alakítottak ki, a síbüfé előtti részen egy minijátszótér jelent meg. És április elsejétől minden nap nyitva áll a népszerű kalandpálya, ahol a tavalyi tudósításunk óta több új pályaszakasz is megépült. Ennek megfelelően az árak is változtak némileg. |
|
|
Kilátó
|
Novella Szádeczky-Kardoss Géza tollából egy 2009 márciusi kirándulásról a havas Pilisben, amelyet egy ott talált szarvasagancs emléke tett feledhetetlenné A városban vigasztalanul esett. Az égen ólomszínű felhők kergették egymást. Hetek óta nem voltam sehol. Meguntam a telet, a csontig hatoló, nyirkos hideget. Egyszer már enyhült, azt gondoltuk, itt a tavasz, de ónos eső jött újabb lehűléssel. Az erdőkben a leszakadó ágaktól veszélyes volt a járás. A minap meg sűrű havazással köszöntött ránk a március. Elegem volt az itthoni semmit tevésből; a gyümölcsfametszésekkel is végeztem. Semmi sem tarthat tovább itthon. |
|
|
Kilátó
|
Farsang a lagúnák városában
A romantikus Velence egész évben a nászutasok zarándokhelye. Az ötödik évszak, a farsang azonban már életkorra, nemre és családi állapotra való tekintet nélkül is idevonzza mindazokat, aki a februári szürkeség helyett az életörömöt szeretnék választani. Mindenütt zene szól, és a pompás jelmezekbe öltözött emberek a történelmi kulisszák közepette fantasztikus bálteremmé változtatják a Szent Márk teret. Nem véletlenül hirdetik így a Velencei Karnevált - Sensation 2010. |
|
|
Kilátó
|
A házigazda Vancouver Váratlanul felbukkanó tengeröblök, a városképet meghatározó felhőkarcolók, a háttérben magasodó hegyekkel, és odafönn, a whistleri síparadicsomban a lélegzetelállító hegyi panoráma. A kanadai Brit Columbia mozifilmekbe is beillő kulisszákat nyújt a XXI. téli olimpia versenyeihez. Nem véletlen, hogy Los Angelest és New Yorkot követően Vancouver lett az észak-amerikai filmipar harmadik számú fellegvára. |
|
|
Kilátó
|
A Ferihegyi Benke Rezső Természetjáró szakosztály hagyományos „Mazsolka”-túrájának története van. A cikk írója, Szádeczky-Kardoss Géza egy 1973-as börzsönyi kirándulást mesél el nekünk, amelynek az emlékére minden év januárjában megszervezi barátaival ezt az erőt próbáló, mégis gyönyörű túrát. |
|
|
Kilátó
|
HEGYEK ÉS ARÉNÁK A háttérben feltáruló látvány is érdekes. Az olimpiai tévéközvetítéseket nézve kíváncsiak lettünk rá, hogy hol is zajlanak a versenyek. Nemhiába mondják Vancouvert a világ egyik "legélhetőbb" helyének. Egyik nagy előnye, hogy lábánál ott a tenger, és minden oldalról kirándulóhelyek veszik körül. Most ezek közül kettő a téli olimpiának adott otthont. |
|
|
Archív
|
2009-es eredményekkel Tavaly és tavalyelőtt is bejött, így az idén (2009-ben) már kimondottan sikerre számítanak a szervezők... |
|
|
Archív
|
Az egyetlen NB-1-es fővárosi férfi kézilabdacsapat, a PLER, évek óta az élmezőnyben szerepel, de korántsem mondhat magáénak olyan stabil szurkolótábort, mint rivális vidéki ellenfelei. Ezért most szurkolói csapat szerveződik a hazai mérkőzésekre. Ezek többségét a minden igényt kielégítő Pestszentimrei Sportkastélyban rendezik. Ha regisztrálsz a PLER honlapján, ingyenes belépőt kapsz a soron következő mérkőzésre, amelyet a Veszprém ellen vívnak a fiúk 2009. december 9-én, 18 órai kezdettel. És ez még nem minden... |
|
|
Aktív
|
A XII. Budapest Open értékelése A szervezésben rekord, a küzdőtéren félsiker – mármint a reményekhez képest. Az összes karate-stílust felvonultató verseny látványos formagyakorlatai és heves küzdelmei nemcsak érmeket és helyezéseket eredményeztek. Sok száz sportoló számára a rutinszerzést jelentették egy erős nemzetközi mezőnyben. |
|
|
Aktív
|
Interjú Rebicek Gerd karate-mesterrel 2009. szeptember 19-20-án tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Budapest Open Nyílt Nemzetközi Karate Bajnokságot. A helyszín ismét a Pestszentimrei Sportkastély. A verseny célja, hogy lehetőséget adjon a magyar sportolóknak a külföldiekkel történő megmérettetésre, másrészt válogató verseny is legyen az ifjúsági Európa- és világbajnokságra. Ez is arra utal, hogy a karate nem csupán hobbi, hanem valódi sport. Azonban minden várakozás ellenére a NOB végrehajtó bizottsága augusztusi ülésén úgy döntött, hogy a karate mégsem lehet olimpiai sportág 2016-ban. A Budapest Openeket szervező Rebicek Gerd mesterrel a karate hazai és nemzetközi esélyeiről beszélgettünk. |
|
|
Aktív
|
A 16 hektáros Bókay-kert már eddig is Dél-Pest egyedülálló sport- és szabadidőközpontja volt. Uszodája, strandja, bérelhető teniszpályái, foci- és kosárpályája, crossparkja mellett június 6-ától a pesti oldal első igazi kalandpályájával is várja az aktív kikapcsolódást igénylő felnőtteket és gyerekeket. A fákra és fák közé telepített pályákat "3 éves kortól 99 éves korig" ajánlják mindazoknak, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy kipróbálják önmagukat egy erdei környezetben felépült, eredeti és egyedi akadálypályán. |
|
|
Szabadban
|
Praktikus, egészséges, karcsúsít, és még a környezetet sem terheli. Ez mind szép, de a kerékpár melletti legfőbb érv mégis az, hogy KEREKEZNI JÓ! |
|
|
Aktív
|
Új, gyors és sikeres. És valóban ütővel játsszák. A Speedmintont a tollaslabda, a tenisz és a fallabda elegyítéséből fejlesztette ki egy berlini tengerész 2001-ben. Gyorstollasnak nevezik, mivel a labda sebessége az indításnál elérheti a 290 km/órát is. Ma már az egész Földgolyón játsszák, és február 28-án szombaton a Pestszentimrei Sportkastélyban is megrendezték az első budapesti nyílt gyorstollaslabda-bajnokságot. Az eredmények itt olvashatók... |
|
|
Aktív
|
A növekvő iskolai erőszak láttán már nem is csodálkozunk annyira, hogy egyre több lány választja a küzdősportokat. A tatami után a birkózószőnyegen is megjelentek a kislányok. Ezek a sportágak nemcsak önvédelemre, hanem az önérzet, a személyiség megacélozására is kiválóan alkalmasak. Csak valahogy meg tudnánk végre szabadulni a "nőiességről" alkotott tévképzeteinktől! |
|
|
Aktív
|
A női birkózás egyre népszerűbb – és nemcsak a férfiak körében. Ugyanis valódi, kemény sportról van szó, nem pedig valami mézben-olajban vagy egyéb sikamlós nedvekben való frivol tapicskolásról. A Pestszentimrei Sportkastélyban az idén is megrendezik az idősebb Növényi Norbert emlékére kiírt nemzetközi női birkózó versenyt. Az eseményre a hazai élmezőny mellett hat ország legjobbjai jelezték részvételi szándékukat. |
|
|
Archív
|
Tavaly már bejött, ezért több szervezet összefogásával az idén (2008-ban) is a lőrinci piacról indították a Futókaland versenysorozat szilveszteri futamait. |
|
|
Archív
|
Ünnepváró kirándulás a Budai-hegyekbe A Pestlőrinci Nagykönyvtár Ott vagyunk már? kirándulókörének túrája 2009. december 13-án, vasárnap. |
|
|
Archív
|
Negyedszázada jelent meg Magyarországon a kung-fu egyik legnépszerűbb stílusa: a Seven Star Mantis, vagyis a Hét Csillag Sáska stílus. Az évfordulót egész napos formagyakorlat- és light-contact versennyel, valamint egy látványos gálával ünnepelték meg a Lőrinci Sportcsarnokban. |
|
|
Kilátó
|
Szó szerint felemelő szórakozás. Akkor is, ha készen veszed a sárkányt, hát még akkor, ha te magad építed meg! ...A történet 1978-ban kezdődött, amikor Capelli úr New Yorkban járva először találkozott a „modern” sárkányokkal... |
|
|
Kilátó
|
Extrém túra a Dolomitokban A via ferrata olasz kifejezés. Jelentése: vasalt út. Ezeken a magashegyi túraútvonalakon vaslétrák, drótkötelek, lépcsőfokok beépítésével teszik mindenki számára elérhetővé az egyébként csak képzett sziklamászók számára feltárulkozó csúcsokat. Mindenki számára? Az olaszországi Brenta-hegységben tett szeptember eleji túráról szóló beszámolónk jól érzékelteti, hogy azért a "ferratázás" is igényel némi gyakorlatot, megfelelő fizikumot és felszerelést. A tériszony leküzdéséről már nem is beszélve. |
|
|
Aktív
|
30 év után először rendeznek karate-világbajnokságot a „sportág” hazájában, Japánban. A novemberi világverseny előtti legnagyobb hazai megmérettetés helyszíne a Pestszentimrei Sportkastély volt szeptember 20-21-én. Az eddigi legnehezebb mezőnyt felsorakoztató Budapest Open-en 14 ország képviseltette magát, 5 nemzeti válogatottal, 120 klubbal és 900 indulóval. Ami Magyarországot illeti: Az utánpótlás legalábbis biztosítottnak látszik. |
|
|
Aktív
|
A XI. Budapest Open karateverseny erős nemzetközi mezőnye felértékeli az eredményeket. A junior férfi kategóriák egyetlen magyar aranyérmét Tadissi Martial vehette át a Pestszentimrei Sportkastélyban. Utána Plzenben újabb három arannyal lett gazdagabb. A 17 éves fiatalember a Havanna lakótelepről érkezett, és minden jel szerint a párizsi Junior Európa-bajnokságra tart. Lehet, hogy mindez a szerelemnek köszönhető? |
|
|
Aktív
|
Egyelőre még nem az Alpokban, hacsak nem az izraeli hóágyúkkal felszerelt két alpesi gleccserre kíváncsi valaki. Itthon viszont, a Bókay-kert műanyag borítású sípályáján szinte egész évben gyakorolhatnak a téli sportok kedvelői. Sőt, a legbátrabbaknak szeptember 6-án már meg is rendezték az évad első slide-versenyét. |
|
|
Kilátó
|
Napfény, tenger és a görög ókor. Egy egész nyár is kevés lenne hozzá, hogy az Égei-tengerben szétszórt görög szigetekkel megismerkedj. Ha biztosra akarsz menni, a leghíresebb szigetcsoportot keresd fel. A Kükládok a világ egyik legpompásabb szigetélményével fognak megajándékozni. |
|
|
Aktív
|
Ha kezdő vagy az edzőteremben, lehetőleg ne valamilyen modortalansággal hívd fel magadra a figyelmet. Épp elég, ha az izzadtsággal villogsz. |
|
|
Kilátó
|
Nem hiába mondják, hogy a norvégok sítalppal a lábukon jöttek világra. Innen származik a sísport összes mai szakága és alapvető technikája, itt épült meg a világ első sísánca és első símúzeuma. Ennek ellenére az európaiak sokáig csak az Alpokat, az amerikaiak meg a Rocky Mountainst tekintették igazi síterepnek. Egészen 1994-ig. A lillehammeri téli olimpiai játékok tévéközvetítéseinek köszönhetően ámult csak el hirtelen az egész világ, hogy Norvégia mennyire ideális feltételeket kínál az összes téli sport számára. Még a déli régió síterepeit is garantáltan hó borítja novembertől májusig. Északabbra meg már októberben lehet síelni. A főszezon azonban márciusban köszönt be, amikor Dél-Európában már tombol a tavasz. |
|