|
Kultur-dzsem
|
Dvořák – nem középiskolás fokon A Szolnoki Szimfonikus Zenekar nem először lépett fel a Szolnoki Főiskola központi elosztócsarnokában. Sőt, a tavaly elkezdett esteket az idei évre már bérletbe is foglalták. A Campus-bérlet harmadik előadását hallgathattuk meg 2010. április 19-én; Dvořák-estet hirdettek, Kelemen Barnabás hegedűművész részvételével. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Jim Hall a Trafóban A Trafó az a hely, amelynek műsoraira figyelnünk kell. Műfajoktól függetlenül. 2010. április 8-án például egy dzsezlegendával találkozhattunk, és a feltörekvő magyar zenésznemzedék hangját is meghallhattuk. Múlt és jövő, fény és árnyék. Árnyék és fény. Jim Hall és Kovács Linda. Két minimálkoncert. Mert a 2009 decemberében a 79. évét betöltött Jim Hall-tól már eleve nem volt elvárható, hogy két félidőt erőben-fényben végigjátsszon; az előzenekartól meg nem lett volna etikus, hogy egy egykoron nagyobb fénnyel csillogó művészt a színpadon leiskolázzon. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Egy premier előzményei Önálló színtársulata lett Kispestnek. A jelenleg 13 fős csapat a nemrég felújított Kispesti Művelődési Házban talált otthonra. A szó legpozitívabb értelmében vett amatőr színházi társulat célja, hogy igazi, minőségi produkciókat állítson színpadra. Elsőként Moliére: A fösvény című klasszikus vígjátékát mutatták be 2010. januárjában két előadásban: 15-én és 16-án. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Március 13-án estefele József Attila költészete beköltözött a Fesztivál Színházba. Sebő Ferenc „tanár úr" összegzésében - irodalmi és zenei példákkal, kortársi kritikákkal és visszaemlékezésekkel megerősítve - olyan irodalom\népzeneórán vehettünk részt, ahol a költő és a népzene viszonyával, illetve Sebő Ferenc József Attila-megzenésítéseinek történetével is megismerkedhettünk. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Március utolsó hétvégéjét szó szerint végigtáncolhatjuk. A tavaszi fesztiválok leglátogatottabb eseménye minden évben az országos táncháztalálkozó. A Kárpát-medencei magyarságot és a hazai nemzetiségeket képviselő, műkedvelő és hivatásos előadók, néptáncegyüttesek és népművészek 2010-ben is a Papp László Budapest Sportarénában találkoznak egymással és a nagyközönséggel. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Aligha lehet nagyobb vágya egy jazzbarátnak, mint találkozni az utolsó nagy generáció tagjaival. Az 1930-as születésű amerikai gitáros, Jim Hall a bebop korszaktól kezdve végigjátszotta a jazztörténelmet. Kimagasló jelentőségét mindig megújulni kész stílusa igazolja, munkásságát pedig az utána következő nemzedékekre gyakorolt óriási hatása. Kötelező program... |
|
|
Kultur-dzsem
|
Basa Anikó képzőművész kiállításán műanyag kártyalapokból készült térbeli alkotások láthatók a Szolnoki Művésztelep Kert Galériájában... |
|
|
Kultur-dzsem
|
Egy kiállítás margójára A Vasarely, az op-art úttörője című kiállítással bepillantást nyerhetünk egy nagy művész komoly játékába: aki egy adott téma, forma, színhatás variációinak a végigpróbálását könnyed eleganciával, szakmai tudással végzi. Vasarely az optikai hatásokkal építkező művészeti stílus színeivel, formáival, ritmusaival hív minket játszani ... |
|
|
Kultur-dzsem
|
Kétséges dolog koncertbeszámolót írni. Aki nem volt ott, annak igencsak keveset mondanak a lelkesítő sorok; aki pedig ott volt és más véleményt alkotott a hallottakról, az simán lehülyézheti a szerzőt. Most sem „igazi" kritikát olvashatnak, hanem Libisch Károly zene-esztéta szubjektív gondolatait a Művészetek Palotájában rendezett modernzenei eseményről és a vidékiség hátrányairól. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Beszélgetés Boros Csabával, a Republic basszusgitárosával A név magáért beszél. A Republic együttes nagyjából egyidős a mai Magyar Köztársasággal. Tagjai együtt élték végig a „rendszerváltott” Magyarország két évtizedét, de nem a semmiből jöttek. Már húsz évvel ezelőtt is megvolt mindegyiküknek a saját zenei előélete. Ám hogy pont ők lesznek a következő évtized sikercsapata, azt talán maguk sem gondolták volna. A „köztársasági” zenekar lelkes karmesterével, a basszusgitáros Boros Csabával a változásokról és az állandóságokról beszélgettünk koncert előtt a Pestszentimrei Sportkastélyban, 2009. október 30-án. |
|
|
Trendi & ciki
|
A karácsony New Yorkban azt jelenti: VÁSÁRLÁS. Nincs még egy hely a világon, ahol érdekesebb lenne a karácsonyi bevásárlás, mint a fogyasztás fellegvárában, az ünnepi díszben pompázó amerikai metropoliszban. Ide indulunk most egy rövid képzeletbeli soppingolásra. |
|
|
Kultur-dzsem
|
2009 decemberében Magyarország hat nagyvárosában mutatják be a Benkó Karácsonyi Mise című tradicionális jazz-oratóriumot. A koncerteken közreműködik Berki Tamás énekes és a 80 tagú Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar. A művet Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezényli. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Nem minden nap lehet egy királlyal találkozni egy megállóban. De ha a hazai blues királyáról van szó, a hely pedig a Téglagyári Megálló, akkor az eset nem példa nélkül való. Deák „Bill” Gyula és a Megálló közönsége ugyanis kölcsönösen szép emlékeket őriz a találkozásaikról. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Kész díva, uralja a színpadot, árad belőle a szépség. És ahogy Soma is mondta öt évvel ezelőtt - az ember alig várja a pillanatot, hogy kinyissa a száját, és az a fénylő hang kjöjjön belőle. Pedig a 19 éves lány akkor még csak az első Megasztár-vetélkedő egyik ígérete volt. De a közönség csalhatatlanul felismerte benne az óriási tehetséget, és Tóth Veronika lett „az év hangja”. Azóta megjelent három lemeze, és a képernyőn is feltűnik néha. A hangja ugyanúgy, vagy még fényesebben csillog, de közben letisztult, tele van érzelemmel. Vajon öt év után visszatekintve mit jelentett számára a Megasztár. És mi történt vele azóta? Egyáltalán - mire elég a tehetség ma Magyarországon? |
|
|
Kultur-dzsem
|
Állócsillag a pop és a rock határvidékének égboltján. Demjén Ferenc koncertjein ma is ugyanolyan frenetikus a hangulat, mint harminc évvel ezelőtt volt. Pedig "csak fújja a dalt". De ettől néha libabőrös lesz a hátunk. Máskor meg gyerekként fújjuk együtt a jólismert nótákat. Az ország legnépszerűbb Rózsija az idén első alkalommal Pestszentimrén ragadta magával újra élőben a közönséget... |
|
|
Kultur-dzsem
|
Humorban a pasik verhetetlennek érzik magukat (meg persze egy csomó más dologban is). A nőkön inkább viccelődni szoktak. Humorista nővel elvétve lehet csak találkozni, ezért sokan meglepődnek, amikor megtudják, hogy a L'art pour l'art Társulat jeleneteinek többségét – beleértve a Besenyő család legtöbb szóviccét is – Szászi Móni írja. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Pezsi-film Dokumentum-zsánerfilm Eliades Ochoa márciusi fellépéséről a Pestszentimrei Sportkastélyban, 14 percben – a beállástól kezdve, a világsztárral készült interjún át, a fergeteges ráadásig. Részletek felvillantásával idézi fel annak a koncertnek a hangulatát, amely a Sportkastélyt végképp felhelyezte a zenei világtérképre. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Beszélgetés Eliades Ochoával A Buena Vista Social Club gitáros tenorja eddig már legalább negyven országban öregbítette a kubai zene jóhírét. Eliades Ochoa épp Madridból érkezett Budapestre új, megfiatalított zenekarával. Előtte Angliában turnézott, ahol többek között a londoni Barbicanben is fellépett, március 14-én pedig - bármily hihetetlen - a Pestszentimrei Sportkastélyban adott frenetikus koncertet... |
|
|
Lufi
|
Diana vagy Amy Winehouse? Netán egyik se? Angliában mindenesetre őket tartják korunk legnagyobb hőseinek. Már ha hinni lehet a Sky.com által 2000 fő megkérdezésével végzett közvélemény-kutatásnak. Eszerint korunk élő „hősnője” Amy Winehouse. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Vérprofi. A színpadon egyszer sem remeg meg a hangja. Pedig koncert előtt elszív még egy cigarettát. De hát úristen, már negyvenhat éve annak, hogy azon a bizonyos 1962-63-as Ki Mit Tud?-on feltűnt. És győzött is az énekesek kategóriájában. Aztán mégsem lett belőle igazi „szólista”. Most már több mint három évtizede szongokat ad elő – a legjobbakat és a legjobban ebben az országban. |
|
|
Kultur-dzsem
|
A világhírű Buena Vista Social Club egyik utolsó élő csillaga, a cowboy-kalapjáról és speciális gitárjátékáról közismert Eliades Ochoa újra elhozta Budapestre a kubai zene leglényegét. Ezúttal saját zenekarával, a legjobb hagyományokat ötvöző Grupo Patriával lépett fel óriási sikerrel a két éve átadott, impozáns Pestszentimrei Sportkastélyban. A Buena Vista rajongói sem csalatkoztak, hiszen az album és a film legnépszerûbb dalai is felcsendültek. |
|
|
Archív
|
A Buena Vista Social Club bemutatja: Eliades Ochoa és a Grupo Patria koncertjét 2009. március 14-én, 19 órakor Helyszín: Pestszentimrei Sportkastély (1181 Bp. Kisfaludy utca 33/c) 21 órától Salsa Party: Házigazda: DJ. Adalberto Belépő: 3.500.- Ft |
|
|
Trendi & ciki
|
A tavalyi nagy divatbemutatók hozadéka hamarosan megjelenik a mindennapokban, akár tetszik, akár nem. Körülnéztünk, mit találtak ki nekünk a divattervezők az idei tavaszra-nyárra. A cicanadrág elég biztosnak látszik, a kezeslábas még kétesélyes, de a csili-vili és a szexi átlátszóság már eldöntött kérdés. |
|
|
Kultur-dzsem
|
A kubai zenék lenyűgöző hatása a világ tánczenéjére a huszadik század első fele óta tart. A Buena Vista világsikere csak újabb impulzust adott ennek a fel-fellángoló érzelmi viszonynak. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Huszonöt év után találkozik két régi iskolatárs. Miltnek jól megy sora, nagymenő, sikeres, nős ember. Harry viszont egész idő alatt hiába kereste az élete értelmét. Ezért épp a folyóba készül vetni magát. Próbálkozzunk a szerelemmel – javasolja Milt. A szerelem – a csupa nagybetűs LAV – az egyetlen lehetőség, az egyetlen fény a sötét éjszakában – és Murray Schisgal groteszk komédiájában is. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Hollywood cukorfalatkája visszatért régi szerepkörébe. A gond csak az, hogy ő maga már nem a régi, és a romantikus vígjáték sem olyan habkönnyű, mint amilyennek szánták. Viszont a Nők az a film, amelyben először hisszük el minden további nélkül, hogy bizony Meg Ryant is meg lehet csalni. A filmben és az életben is – bár egészen különböző okokból. |
|
|
Kultur-dzsem
|
A rockzene élő legendái még itt vannak közöttünk, hatvanévesen is ég bennük a tűz, viszont egyre kevesebben lesznek. Hiába, a rockerség idő előtt elnyűvi az embert... |
|
|
Kultur-dzsem
|
A platina-ősz sörényű „Steve” az EDDA szólógitárosaként gyakran áll a kör közepén. Pataky Attila mellett is lenyűgöző frontember, showman tud lenni, mellesleg virtuóz zenész, aki bűvkörébe vonja a rajongókat. Ugyanakkor maga is rajongó, nem tagadta meg, sőt a mai napig játssza és hallgatja gyermek- és ifjúkori ideáljainak zenéjét. Saját zenekarában őszinte örömmel vonja be a közönséget a rockzene és a jazz fúziójából született, hihetetlenül gazdag és színes zenei világba. |
|
|
Kultur-dzsem
|
A Barátok közt és a Szeress most! szereplői olykor még a tévésorozatban is átjártak egymáshoz, de arra is van példa, hogy a színpadon találkozzanak. Például Oszter Alexandra és Tóth Roland. A két népszerű színész a „Leszállás Párizsban” sikere után most az „Isten éltessen drágám!” című tipikusan olasz vígjátékban komédiázik együtt a Klubszínház utazó társulatával. A szerepeiket mintha egyenesen nekik írták volna: Alexandra természetesen egy temperamentumos olasz csaj, Roland pedig a rosszfiú, mi több, egyenesen egy maffiózó. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Ha a többség igennel felel, ki tartja számon a fanyalgókat? Hát Koltai Róbert. A népszerű művésszel a siker útjairól beszélgettünk – egy nagyon sikeres előadás előtti percekben. |
|
|
Trendi & ciki
|
Film, zene vagy irodalom – jöhet. Amire a Coppola család ráteszi a kezét, abból siker lesz. Nem is meglepő, hogy újabban egy divatmárkával szövetkeztek össze. |
|
|
Kultur-dzsem
|
A nagy tánchullám a Szombati esti lázzal hozzánk is behömpölygött, de Európában még sokkal magasabbra csapott. 2008. szeptember 6-án az eurovíziós dalfesztiválok mintájára már a második Eurovíziós Táncfesztivált is megtartották 14 ország részvételével. Sajnos nélkülünk. |
|
|
Trendi & ciki
|
Sok lány álmodik arról, amit a 16 éves Kira Plasztinyina lazán valóra váltott. A középiskolás moszkvai lány saját butikot nyitott a New York-i Broadway-n. |
|
|
Trendi & ciki
|
Azért a teremtés koronái sem engedhetnek meg maguknak mindent. Összegyűjtöttük, hogy a divatguruk mit tanácsolnak az idei nyárra a férfiaknak. Persze csak azoknak, akik adnak valamit magukra. |
|
|
Trendi & ciki
|
Elment a világ egyik legnagyobb divattervezője. A nők talán nem is tudják, hogy mennyi mindent köszönhetnek a 2008-ban, 71 éves korában rákban elhunyt Yves Saint Laurentnek. |
|
|
Archív
|
A Száguldó Orfeum társulata tényleg mindent belead, hogy megnevettesse a közönséget. Egy estére két fergetes komédiával is készült. Az első részben Alexander Lernet-Holenia osztrák vígjátékszerző Mindent bele című krimi-vígjátékával teremtik meg a vidám hangulatot, hogy aztán a második részben Nóti Károly „A díszszemle indítása” című bohózatával már a hasizmok szaggatását vegyék célba. |
|
|
Kultur-dzsem
|
A futball-EB döntőjét nézted, ahol egyetlen árva gól esett? Na ehhez képest a L`art pour l`art Társulat számolatlanul rúgta a gólokat a mérkőzés ideje alatt a Bókay-kertben. És tudod mit? Még a meccs poénját is lelőtte! Életemben nem fogom elfelejteni. |
|
|
Lufi
|
Augusztus 31-én volt tizenegy éve, hogy a walesi hercegnő Párizsban autószerencsétlenség áldozata lett. |
|
|
Lufi
|
Mi köze Amy Winehouse-nak az angol irodalomhoz? Azon kívül, hogy mindkettő híres? A Cambridge-i Egyetem hallgatóitól ennél magvasabb feleletet vártak a professzorok. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Az ABBA-slágerek köré kanyarított világhírű musical filmváltozatában hollywoodi sztárok adnak elő egy szellemesen vidám történetet. Háttérben némi nosztalgiával, napfényes tengerparttal és egy bazi nagy görög lagzival. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Beszélgetés Dolák-Saly Róberttel Amit mindig is meg akartam kérdezni Dolák-Salytól, azt most sem kérdeztem meg. Viszont megtudtam, hogy jó, ha az ember megőrzi a kíváncsiságát és az érzékenységét. Mert akkor leül egy hangszerhez, és jön belőle a zene... |
|
|
Kultur-dzsem
|
Egy kiállítás járja épp az országot. A magyar rocktörténet legsikeresebb zenekarára emlékezve idézi fel azokat az éveket, amikor Bambit ittunk, Pacsirta rádión hallgattuk Illéséket, és közben szépen átestünk egy zenei forradalmon is... |
|
|
Trendi & ciki
|
Csak úgy sugárzik a visszanyert optimizmus Reese Witherspoon arcáról és ruhájáról.. |
|
|
Kultur-dzsem
|
A St. Trinian's tényleg nem egy apácazárda. Ebben a lányneveldében kizárólag olyan dolgok esnek meg, amelyek miatt egyetlen szülő sem adná be ide jó szívvel a gyerekét. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Oscar teste egy 24 karátos vékony aranyréteggel bevont masszív nikkel-réz-ezüst ötvözet. Súlya kb. 3,85 kg, magassága 34,29 cm. Nyolcvan évvel ezelőtt, amikor kitalálták, még alig törődött vele valaki. Ma meg sokan a lelküket is odaadnák a filmvilág legnagyobb presztízsű díjáért. Oscar páratlan karrierje az amerikai filmstúdiók legsikeresebb reklámfogása. |
|
|
Kultur-dzsem
|
A szabadtéri színpadokon az évszakhoz igazodva a könnyedebb, szórakoztatóbb darabok vannak abszolút túlsúlyban. A nevetés egészséges, hát még ha jó levegőn teheti az ember. A nyári színháznak nem kötelező maradandót alkotni, az viszont igen, hogy színvonalas szórakozást nyújtson. |
|
|
Kultur-dzsem
|
Szemben veled a vásznon az aktuális mozihős osztja az igazságot és az észt, a karodban az új barátnőd, felettetek meg a csillagos ég. Egyesek szerint nincs is szebb dolog az autósmozinál. Az amerikai Richard Milton Hollingshead találmánya 2008-ban épp 75 éves. |
|