Pesti Zsibongó

A Nagy Metro 1970-ben: előtérben Zorán, mögötte balról jobbra: Brunner Győző, Frenreisz Károly, Sztevanovity Dusán és Fogarasi János

Vérprofi. A színpadon egyszer sem remeg meg a hangja. Pedig koncert előtt elszív még egy cigarettát. De hát úristen, már negyvenhat éve annak, hogy azon a bizonyos 1962-63-as Ki Mit Tud?-on feltűnt. És győzött is az énekesek kategóriájában. Aztán mégsem lett belőle igazi „szólista”. Most már több mint három évtizede szongokat ad elő – a legjobbakat és a legjobban ebben az országban.

Zorán-koncert Pestszentlőrincen. Menetrend szerint, az országos turné kamara-verziójában. Telt ház, vastapsok, lelkes, együtt érző és néha együtt éneklő közönség. A dalok a szívekhez szólnak. Olykor érzelmesek, olykor szellemesen csipkelődők – szövegben és zenében egyaránt.

– Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy hiszen nekem íródnak. A testvérem írja a szövegeket, könnyű őket átérezni. Szerencsére sohasem kellett különösebben megtanácskozni, hogy miről is szóljanak. És inkább csak a stúdióban kell néha a szöveget egy kicsit ráigazítani az éneklésre. De tartalmilag sohasem volt egyet nem értés közöttünk.

– Gábor a színházi darabokban is mindig tudja, hogy egy szerephez mi áll jól. Azokat az énekeseket is nagyon jól ismeri, akiknek írt már dalokat az életében. És én most már elmondhatom, hogy nekem írta a legtöbbet. Ez nagyon jó dolog, amikor a szerzők és az énekes egy állandó csapatot alkotnak most már évtizedek óta.

A szólókorszak kezdetén (1977)

– Ez nem szentírás. Többnyire Presser megírja a zenét, és arra ír Dusán szöveget, de van olyan is, hogy Dusán ír egy verset, esetleg magának, vagy eszébe jut egy ötlet, amit megír, akkor viszont a Gábor ír rá zenét. Nagyrészt úgy van, ahogy mondtad: előbb van a zene, és aztán a szöveg. De speciel a legutóbbi, 2006-os lemeznél, a Közös szavak-nál legalább három olyan szöveg volt, amit a Dusán előre megírt.

– Pedig én nagyon sokszor emlegetem a szerzőket, a Gábort és a Dusánt, és nem gondolom, hogy ezzel én kevesebb leszek.

- Ez jó kérdés. Korábban, amikor még az ilyen stíluskérdésekkel egyáltalán foglalkoztak, nehezen tudták meghatározni, de végül is oda lyukadt ki a legtöbb „elméleti ember”, hogy intellektuális rocknak nevezték el.

– Igen, de a szöveg és a zene összefügg. Nem erőszakolhatják meg egymást. Ha valaki hallgatja, és úgy érzi, hogy az egész harmonizál, akkor rendben van.

– A rockzene egy nagyon tág fogalom, korábban volt popzene, beatzene stb. Azért is van rengeteg alműfaj, mert nagyok az átfedések, és ez nem baj. Valahogy meg kell különböztetni, de én tulajdonképpen nem szeretek címkézni.

1968: Zorán, a lányok bálványa

– Énekmondó. Ez egy szép szó, én szeretem. A magyar nyelvet is dicséri. Ha valaki rám ezt mondaná, nem tiltakoznék ellene. Csak bennem mindig megvolt a zenész is. Gyakran mondták rám, hogy szólista, de én sosem lettem szólista igazán. Mindig zenekarban gondolkodtam, mindig csapatban dolgoztam. Az első tíz évben a Metro együttessel, majd rövid átmeneti időszak után rögtön az első szólólemezem megjelenésekor már zenekarom volt. Vagy úgy, hogy meglévő zenekart kértem fel kísérőnek, és a koncert egyik felében a saját zenéjüket játszották. Majd amikor már az egész koncertet én csináltam, akkor létrejött a jelenlegi konstelláció, amikor az ember már maga válogatja össze azokat a zenészeket, akikkel úgy érzi, hogy jó együtt zenélni.

- Gyakorlatilag csak a méretekben van különbség. De ugyanazokat a dalokat adjuk elő.

- Még a hangszerelés is ugyanaz. Nézd, mi nem árulunk zsákbamacskát. Ma már technikailag megoldható, hogy a hiányzó hangszerek harddisc-rekorderekkel szinkronba rakhatók legyenek az élőben előadott zenével. Így mindenki jól jár. Nekünk megvan mindig a megszokott hangszerelés, és ezt a közönség is megkapja úgy, hogy közben mi élőben játszunk.

(A kamarakoncerteken fellépõ művészek: Sipeki Zoltán – gitár; Kovács Péter Kovax - billentyűs hangszerek; Kabelács Rita, Péter Barbara és Óvári Éva - vokál, ütõhangszerek.
A nagyobb helyszíneken csatlakozik hozzájuk Horváth Kornél – ütőhangszerek; Lattmann Béla – basszusgitár és Gyenge Lajos - dob.)

Koncert után egy harmincas évei derekán járó fiatalembert kérdezek, mi hozta ide.
- A feleségem. Én nem vettem volna jegyet rá, de nem bántam meg. Zorán szimpatikus. Fiatalos, simán letagadhatna tíz évet. Apámmal egyidős, de biztos jót tett neki a fiatal feleség. Apám valamikor nagy Metro-rajongó volt, ezen nőttem fel, a Metrón meg az Omegán. A rock? Az nekem a Deák Bill, a P-Mobil meg a Piramis. De a Zorán dalai is tetszettek. Az ragadott meg benne, hogy laza volt, közvetlen, bejött farmerben-pólóban, leült egy székre a gitárjával, és elkezdte ontani a dalokat. Nekem élmény volt. Lehet, hogy öreg koromban is emlékezni fogok rá. Zorán az egyik utolsó mohikán – mondja elgondolkodva.

• Zorán egyik legnagyobb slágere: A szerelemnek múlnia kell.
• Kell ott fenn egy ország. A zeneszerző Chris Rea, aki nyolc évvel később, de szintén március 4-én született, mint Zorán
• Ősretró '67: Végre itt van az óra (Metró)

• A színészet teljes fizikumot kíván
• Boros Csaba interjú - Republic
• Pezsi-film: Ochoa a Sportkastélyban
• Szászi Móni, a gegmesternő

Támogatom a Pezsit...»
• Demjén 2009 - interjú
• "Mindig honvágyam van" - Ochoa exkluzív
• Republic
• Zenés irodalomóra
• KádÁRKÁDIA

Hozzászólások (3)

A hozzászólás-űrlap megjelenítése / elrejtése