MOZGÁS-tér
Aktív
Birkózó lányok | Birkózó lányok |
|
|
| MOZGÁS-tér - Aktív | |
|
A női birkózás egyre népszerűbb – és nemcsak a férfiak körében. Ugyanis valódi, kemény sportról van szó, nem pedig valami mézben-olajban vagy egyéb sikamlós nedvekben való frivol tapicskolásról. A Pestszentimrei Sportkastélyban az idén, 2009-ben is megrendezik az idősebb Növényi Norbert emlékére kiírt nemzetközi női birkózó versenyt. Az eseményre a hazai élmezőny mellett hat ország legjobbjai jelezték részvételi szándékukat. ![]() Nem lehet unatkozni A Növényi család rég beírta magát a magyar küzdősportok történelmébe. Növényi Norbert, az 1980-as moszkvai olimpia kötöttfogású birkózóbajnoka, aki később világbajnoki címig jutott kick-boxban is, most január 17-én a legkeményebbnek tartott szabályrendszerben, az MMA-ban elnyert trófeával tette fel a koronát 40 éves sportpályafutására. Az örökifjú legenda a káposztásmegyeri küzdősport gálán tomboló közönség előtt győzte le a nála 20 évvel fiatalabb, több stílusban is világ- és Európa-bajnok, román Marius Tatart, és ezzel WFCA világbajnoki övet szerzett.
Norbi tehát majdnem 52 évesen világbajnokként vonul vissza a versenyzéstől, de a sportnak egész biztos nem fordít hátat. Ahogyan az édesapja sem tette. Idősebb Növényi (Nottny) Norbert 1953-ban, 54-ben és 55-ben nehézsúlyú magyar bajnok volt szabadfogású birkózásban, 54-ben kötöttfogásban is, míg az 1953-as nápolyi VB-n 4. helyezést ért el félnehézsúlyban. Ezt követően az UTE kiváló edzője lett, és egyedülálló érdemeket szerzett a női birkózás magyarországi meghonosításában is. A Pestszentimrei Birkózó Sportegyesület az ő emlékére és tiszteletére rendezi meg minden évben az Id. Növényi Norbert nemzetközi birkózó emlékversenyt, amely nemcsak versenyzési lehetőséget biztosít a női birkózóknak, de hozzájárul a női birkózás népszerűsítéséhez is. Az idei emlékverseny február elsején lesz, 10 órai kezdettel a Pestszentimrei Sportkastélyban, ahol a magyar lányok egyúttal a szabadfogású válogatottságért is megküzdenek. Az eseményre a hazai élmezőny mellett hat ország legjobbjai jelezték részvételi szándékukat. Az emlékverseny fővédnöke: ifj. Növényi Norbert olimpiai bajnok.
Versengés öt korosztályban ![]() Lánybirkózás A szurkolóknak kellemes meglepetést jelenthet, hogy a női birkózó mérkőzések sokszor jóval harcosabbak, mint a férfi találkozók. A versenyidőből szinte egy másodperc lazsálás sincs. A február 1-jei verseny az MBSZ érvényben lévő új szabályai szerint kerül megrendezésre. Azok vehetnek részt rajta, akik érvényes tagsági könyvvel vagy diákigazolvánnyal, érvényes sportorvosi engedéllyel rendelkeznek, illetve akik a helyszíni orvosi vizsgálaton engedélyt kapnak a versenyzésre. Korosztályok:
![]() Id. Növényi Norbert, a példakép A súlycsoportok I.-III. helyezettjei éremdíjazásban részesülnek. A csapatverseny I.-III. helyezettjei tiszteletdíjat kapnak. Minden korosztály legjobbjai tiszteletdíjat kapnak. Kapitány István, a Pestszentimrei Birkózó SE vezetõedzõje, a rendezvény szervezõje, lelke és motorja a verseny után is várja azokat a lányokat és persze fiúkat is, akik kedvet éreznek a versenyzéshez. Az edzéseket a pestszentimrei Ady Endre utcai iskolában tartják, kedden és csütörtökön 16 óra 30-tól. Jelentkezni lehet a fenti címeken és telefonszámokon.
Amazonok a küzdőtéren A birkózás egyre népszerűbb a lányok körében. Magyarországon a 117 klub közül 60-70 egyesületben működik női szakág. Bár a női birkózás valóban új sportág, de az amazonok időtlen idők óta jelen vannak a küzdőtéren. Régi mondákban gyakran találunk női harcosokat. Az ókori Rómában nem számított ritkaságnak, ha tekintélyes férfiak és nők öltötték magukra a gladiátorok fegyverzetét és gyakoroltak a gladiátorkaszárnyákban. Spártában a nők együtt birkóztak a férfiakkal. Más görög városokban sem volt ritka a nők birkózó gyakorlata. ![]() Carol Huynh (jobbról) aranyérmet szerzett Kanadának a pekingi olimpián Manapság a nõi birkózásnak nagy hagyománya van az ázsiai országokban, de nehéz ellenfelek az oroszok, a németek és a lengyelek is. Meglepõen sok nő birkózik Skandináviában, ami nem véletlen. Nyugat-Európában Franciaország és Belgium volt az első, ahol 1971-ben életre hívták a női birkózást, majd a következő nyolc évben csatlakozott hozzájuk Norvégia és Svédország, később pedig Hollandia, Olaszország és Németország is. Kezdetben mind kötöttfogásban, mind szabadfogásban rendeztek női versenyeket. Aki nem tudná: a kettő között az a különbség, hogy kötöttfogásban csak a derék felett szabad megfogni az ellenfelet és a gáncsolás sem megengedett. Szabadfogásban viszont az egész testen lehet fogásokat végrehajtani, és a lábakat is lehet használni, tehát lábkulcsolni vagy gáncsolni is szabad. Viszont ütni vagy rúgni mindkét versenyszámban tilos. Végül is a nőknél csak a szabadfogású versenyek maradtak meg, és lettek olimpiai sportággá 4 súlycsoportban. A 2004-es athéni olimpián az ukrán Irini Merlenyij nyerte a női birkózás történetének első olimpiai aranyérmét. Az éremtáblázatot viszont a japánok nyerték 2 arannyal, míg a negyedik arany Kínának jutott. Egyébként 2008-ban Pekingben is megismétlődött ugyanez az erősorrend az ázsiaiaknál, csak az ukrán lány helyét tudta elfoglalni a kanadai színekben versenyző (valójában vietnami) Carol Huynh a 48 kg-os súlycsoportban. Kapcsolódó cikkek
Hozzászólások (6)
![]()
Voltam ott
Írta: Bia, 2009.02.02. 14:53
Én voltam ezen a versenyen!ÁT KÜLDI A KÉPET,AMIT RÓLAM CSINÁLT?Bia
azannya
Írta: lomp, 2009.02.21. 17:29
huu ez a nyitokép nem semmi ;-) télleg megnéznék máá egy illen dögös tornát .
Szia!Nézd meg+
Írta: Mesyke, 2009.03.07. 13:18
Hát..akkor nézd meg!
Egy csomó videót találsz a youtubon,vagy ha esetleg beírod, a google-ba,hogy birkózó lányokról (fiúk) videók biztos vagyok benne hogy kiad egy csomót! Üdv.:Emese Szólj hozzá Te is!
|
|
| < Előző cikk | Következő cikk > |
|---|
Mozi-cikkek filmjeinkről...
Pezsi receptek
| Az Állami lakótelep |
| A Mi Tortánk 2009 - Meggyből |
| Az Állami lakótelep |
| Hóba fulladott idusunk... |
| Hóba fulladott idusunk... |
| Filmséta Pesti Laci bácsival |
| Filmséta Pesti Laci bácsival |
| Velencei Karnevál 2013 |
Pezsi blogger kamera >>
Pezsi Tipp!
Egy már nyitott kártya mellett, a balra és jobbra mutató billentyű-nyilakkal közvetlenül is lépegethetsz a filmek között, illetve egyszerre több filmkártyát is kinyithatsz, azokat tologatva elrendezheted. A lejátszás kezeléséhez vidd az egeret a film fölé...
Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!
A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...
Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!

Én is birkózom.
Igen,nehéz sportágnak tűnő,ellenvetést nem is mondok.
Én is ott voltam ezen a megrendezett remek versenyen,melyen 5. helyezést értem el.
Mindenkit biztatni szeretnék...
egy kis akarat,és egy kis szorgalom és máris fenn lehetsz a csúcson!
Szép napot Mindenkinek!