Pesti Zsibongó

A kubai zenék lenyűgöző hatása a világ tánczenéjére a huszadik század első fele óta tart. A Buena Vista világsikere csak újabb impulzust adott ennek a fel-fellángoló érzelmi viszonynak.

Nemzeti öntudat...

Fidel Castro nagy bánata, az Egyesült Államok fizikai közelsége döntő szerepet játszott abban, hogy éppen Kuba lett a latin-amerikai zene központja. Miután a szigetország a 20. század első felében az amerikaiak üdülőparadicsoma volt, innen terjedtek át a latin zene legfontosabb impulzusai a karibi világgal szomszédos országokba – elsősorban Mexikóba és az Államokba. Az összes kubai újítás szinte azonnal megjelent az amerikai zenei piacon, majd az amerikaiakat majmoló Európában is. Kezdve a század elején a danzón (a tánczene) mexikói benyomulásával, folytatva a harmincas években a rumba diadalmenetével Floridától New Yorkig. A latin ritmusok a negyvenes években egyre inkább teret nyertek a jazzben is, ekkor alakultak meg az ún. latin big-bandek, míg a Kubából átszármazott mambó-ritmusok Pérez Prado révén Mexikóban váltak nemzetközileg is ismertté és közkedveltté. 1955-ben egyik napról a másikra lett sláger New Yorkban a danzónból származó, lassúbb ritmus: a csacsacsa. Ez volt a táncpaloták és a nagy latin tánczenekarok virágkora.

Az 1959-es kubai forradalommal megszakadt a kontinens és a szigetország közötti zenei liezon, bár a kubai emigránsok egy darabig még megtermékenyítő hatással voltak Amerikára. De aztán megjelent a Beatles, és a rockzene végleg feltartóztathatatlanná vált. Persze a latinok sem hagyták magukat, és hamarosan létrejött a fúzió a latin-amerikai és a rockzene között is. Ennek első verziója a hatvanas években a twist előfutára, a boogaloo volt. Nem bizonyult hosszú életűnek, viszont zenetörténetileg ez volt a salsa közvetlen előzménye.

SALSA

Salsa pintate...

SON CUBANO

A Son Cubano a kubaiak számára a zene őse, minden ritmusok anyja. Ez már a jelentéséből is következik, mivelhogy a „son” egyszerűen azt jelenti, hogy „hangzás”. És valóban, olyan jelentős latin-amerikai zenei stílusok vezethetők vissza a sonra, mint például a standard tánccá fejlődött rumba és a mambó. Népszerűségét annak is köszönheti, hogy a fehér és a fekete zenészek egyaránt a követőivé váltak.

Történelmi gyökerei a 19. századba nyúlnak vissza, és lényegében a sziget keleti vidékein élő spanyol parasztok gitárzenéjéből fejlődött ki. A spanyol gyarmatosítók tánczenéje (a menüett, a kontratánc, a boleró és zapadeado) olvadt össze benne az afrokubai dobritmusokkal egységes zenei stílussá. Sajátos eleme a kérdező-felelgető éneklés, amikor az első hang (általában a tenor) improvizálva váltakozik a segundóval (ez pedig bariton), többnyire hétköznapi témákról „beszélgetve” – ezért is hasonlítják a sont gyakran az észak-amerikai blues-hoz. A stílus a huszadik század elején jutott el Havannába.

A havannai utcákon zenélő trubadúrok eleinte többnyire trióban játszottak, a három hangszer a gitárhoz hasonló tres, a csörgődobnak is nevezhető maracas és a két kemény ritmusverő fából álló ütőhangszer, a clave volt. Ez a szerény hangszerelés hamarosan nagybőgővel, gitárokkal, bongókkal és trombitákkal szextetté vagy szeptetté bővült. A negyvenes években pedig már komplett tánczenekarokká váltak zongorával, énekesekkel és fúvósokkal, ezeket nevezték conjuntos-oknak. Az újfajta zenei stílus hamar népszerűvé vált a korabeli szalonokban, sőt még az arisztokrácia köreiben is.

A forradalom után azonban veszített a jelentőségéből a son, egyrészt mert a Fidel Castro előtti rendszer szalonzenéjével azonosították, másrészt elavultnak, „az öregek zenéjének” titulálták. Bár a son sohasem tűnt el, a divatos salsa, a pop vagy a reggae erősen háttérbe szorította. A Buena Vista Social Club sikere után azonban ismét felvirágzott a műfaj, és egyre több új együttes szentelte magát a son cubano stílusának.

A zene - élet

GUAJIRA

A sonnal rokon másik kubai zenei stílus a spanyol eredetű guajira (ejtsd: gvahíra), amely a Kanári-szigeteken alakult ki. Ez a „fehér zene” a gyarmatosítással egyidőben érkezett Kubába, ahol az afrikai rabszolgák zenei kultúrájával elegyedve fejlődött tovább. Az egyik leghíresebb guajira-darab a Buena Vista repertoárján is szereplő El Carretero, a másik – talán még ismertebb – a Guajira Guantanamera, amelyet a hatvanas-hetvenes években nálunk afféle mozgalmi dalként énekeltek a KISZ-esek. Ritmusában a guajira a klasszikus csacsacsára emlékeztet, bár kissé feszesebb és titokzatosabb hangzású. Máig igen népszerű a zeneszerzők és az előadóművészek, főleg az ún. latin jazz képviselőnek körében (lásd Santana).

GUARACHA

A guaracha a 18. században Kubában kialakult táncdalforma. A dalok gyakran kétértelmű, humoros vagy példálózó szövegeit a szólóénekes nem egyszer improvizálva adja elő, míg a refrént a kórus ismételgeti. A számok általában 3/4-es, 6/8-os vagy 2/4-es üteműek, és a sonhoz képest valamivel gyorsabbak és élénkebbek.

BOLERÓ

A boleró a legnépszerűbb lírai műfaj a latin-amerikai zenében. A 18. században a spanyol királyi udvar egyik táncosa találta ki a kontratánc és a sevilliana kombinációjaként. A mérsékelt sebességű, 3/4-es táncot kasztanyettával és gitárokkal kísérték. A komolyzenében Ravel bolerója a leghíresebb, de Chopin és Debussy is írt stilizált bolerót, és Bizet Carmenjében is felcsendül. A kubai bolerónak nem sok köze van a spanyol eredetihez. Ezt a 2/4-es tánczenét a 19. században Santiago de Cuba utcai muzsikusai terjesztették. Jellemzői a gyakori ritmusváltások. A szövegek többnyire líraiak, a szerelemről vagy a mindennapi élet filozófiájáról szólnak. Talán a boleró az első nagy kubai zenei és vokális szintézis, amely nemzetközivé vált. Mexikón át az egész latin-amerikai zenei repertoár része lett.

DANZÓN

Fel-fel az égig...

A danzón a francia kontratáncból fejlődött ki, amely viszont az angol country dance-re vezethető vissza. Amikor 1791-ben Haitin lázadás tört ki a francia gyarmatosítók ellen, a feketék közül sokan a szomszédos Kuba szigetére menekültek, és magukkal vitték a franciás tánczenéiket is. Ebből alakult ki a 19. században egy előkelő szalonzene - a danza. A zenekarokat, amelyek ezt játszották, charangának nevezték, és nagyon hasonlítottak az európai zenekarokra – hegedű, brácsák, csellók, nagybőgő, fuvola. Csak az ütőhangszerek tértek el – kreol üstdobot használtak, azután a lopótökből készült guirót, valamint tumbadorát – más néven kongát. A 19. század végén jelent meg e tánczene sokkal ritmikusabb változata: a danzón. A danzón zenekarokban már egyre gyakoribb volt a zongora, a klarinét, a trombita, a pozan és a bombardinó (a tuba egy kisebb fajta változatát). A danzón táncmozdulatai nyugodtak, elegánsak és kifejezőek voltak, hasonlók a tangóhoz. Tipikus sémája az AB-AC-AD-AE, tehát a refrénként megismételt bevezető (A) után különböző témák jelentek meg, gyakran ismert dalokból, himnuszokból, operákból való idézetek variálásával, ami nagyon sokoldalúvá tette a danzónt. A darabok általában élénk fináléval, ún. montunóval zárultak. A gyarmati időkben a danzónt csak a fehérek exkluzív havannai klubjaiban játszották és táncolták. A húszas évek vége felé aztán a feketék is átvették és a zenei hangsúlyokat áthelyezve egyre szinkópásabbá tették. A kubai forradalom után a danzón sokat veszített a jelentőségéből, de ma is vannak zenekarok, amelyeknek ez a fő stílusa.

RUMBA

Tipikus kubai ütőhangszer a rovátkált lopótök, a guiro

A rumba több kubai páros tánc összefoglaló neve. A tangóval együtt az uruguay-i eredetű habanérából fejlődött ki.. A közbülső állomás a rumbánál a boleró volt. Zenéjét az afrokubai ritmusok jellemzik, üteme 4/4-es. A 19. században már szenvedélyes, csábító táncként említik, amelyben a nő arra törekszik, hogy kihívó csípőmozgásával elcsábítsa a férfit. A zenét vagy lassan játszották, mint később az Európában népszerű rumba-bolerót, vagy gyorsabb tempóban, mint a rumba-guarachát és a „kubai rumbát”. Divattáncként 1914-ben jelent meg New Yorkban, majd ritmikailag egyszerűsített változatában 1930-ban hódította meg Európát. A gyorsabb kubai rumba 1964 óta versenytánc a latin táncok kategóriájában. A legutóbbi években csökkentették a sebességét (25-27 ütemre percenként), aminek következtében művészibbé és kifejezőbbé vált.

MAMBÓ

Conga tropical

A mambó egy kreol szó, és feltehetően „imát” vagy szent cselekedetet jelent. A mambónak nevezett zenei stílus a danzón és a son keveredéséből keletkezett Kubában 1930 táján. De az első igazi mambót Pérez Prado szerezte a son-montuno (a keleti hegyvidéki son) felhasználásával. A negyvenes években aztán, amikor sok kubai települt át az Egyesült Államokba, magukkal vitték ezt a stílust is, amely a jazz hatása alá kerülve némileg megváltozott, és azóta is ezt a sajátos dzsesszes jellegét őrzi. Az ötvenes években rövid ideig Európában is igen népszerű volt, amikor Pérez Prado „Que rico el Mambó“ című nótája vezette a slágerlistákat. Mivel azonban a zene és a hozzá kötődő tánc is túl bonyolult volt, hamar kiszorították az olyan egyszerűbb zenei és táncstílusok, mint a csacsacsa és a rumba. Évtizedekig tartó elfeledettség után 1987-ben tért vissza a köztudatba a Dirty Dancing című hollywoodi filmsiker révén. 1999-ben pedig Lou Bega aratott rendkívül nagy nemzetközi sikert Pérez Prado 1952-es „Mambó No. 5” című instrumentális számának lemezre éneklésével. A nóta felkerült a legtöbb ország tízes listájára, Franciaországban például 20 hétig vezette a slágerlistát, ami máig egyedülálló rekord.

Tres

Tres

A tres a kubaiak nagyon kedvelt, kis méretű, duplán háromhúros gitárja. A guajira és a son stílusú dalok kísérő hangszere, de szólóhangszerként is használják. Három oktávos (ezért hívják tres-nek, ami spanyolul hármat jelent). A son modernebb leágazásaiban, mint pl. a salsában, többnyire zongorával helyettesítik, amellyel pontosan lemásolható a tres jellegzetes kísérő figurája, a montuno. Ez úgy jön létre, hogy a középső oktáv az akkord alaphangjára hangolva unisonót képez, míg a terc vagy kvint lépéssel elhangolt szélső oktávokat megduplázzák, úgy, hogy az alaphangot alá vagy fölé játsszák. A hangszer eredetileg D-moll akkordra volt hangolva, de Arsenio Rodríguez óta a C-dúros hármashangzás terjedt el, amelynek transzponálása is alaphangzásnak számít.

Clave

Az egyik legegyszerűbb ütős hangszer neve. Két hosszabb-rövidebb, különböző alakú keményfa rúdból áll, melyet összeütögetnek. Gyakran az énekes játszik rajta. A havannai kikötőben „feltalált" hangszer - egyszerűsége ellenére - a zenekar fontos része. A clave egyúttal a latin zenék jellegzetes afrikai eredetű ritmusképletének is a neve. Ez adja a zene ütemét és tempóját, az egész zenekar rá támaszkodik. A latinok előszeretettel lépik az alapot aszimmetrikusan a clave ritmusára.

Konga

Nagytestű dob, a salsa együttes állandó tagja. A földre helyezve, állva játszanak rajta, és kézzel ütik. A rajta játszott ritmusképlet neve „tumbao", mely a salsa alapja. A kongával mindig a clave ütemében játszanak, vagyis a profi kongás a clave ütemében gondolkodva játssza a konga-ritmusokat.

Bongó

A bongó egy egymembrános kis dob, amelyet mindig párosával használnak. A hangszert többnyire ülő helyzetben, a két térd között tartják, és ujjakkal játszanak rajta. Ritkábban állványra helyezve, állva bongóznak, szintén ujjakkal, vagy kis ütővel. Az állványra erősítik fel a kolompokat is, melyek szintén a latin zene részei. A bongó Kubában és az egész karibi térségben a zenekarok elengedhetetlen hangszere, nélkülözhetetlen a sonnál, a salsánál, a szambánál és a rumbánál. Magas hangja miatt szólózásra alkalmas, kíséretül inkább kongát használnak.

Szárba szökkent clave

Maracas

A csörgődobnak, shakernek vagy rumba-töknek is nevezett maracas egy lopótök formájú ütőhangszer. A teste üreges, amelyben magszerű anyagok csörögnek. Eredetileg valóban lopótököt használtak, ma inkább fából, műanyagból vagy bőrből készül, és szárított növényi magvakkal, törekkel vagy kis kavicsokkal töltik meg. A maracast többnyire párban használják, és vagy a nyelénél megfogva különböző variációkban ritmikusan rázzák, vagy ujjheggyel ütögetik. Ritkábban egy kézben tartanak egyetlen maracast, amelyet a másik kéz tenyerével ütnek. A hangszer formájától és a felhasznált anyagoktól függően a maracas hangja lehet halkabb vagy öblösebb. A töltelék mérete is fontos: az apróbb szemcsékkel gyorsabb ütem érhető el, de a hangzás halkabb lesz. Két különböző csörgődob használata esetén a mélyebb és erősebb hangút a jobb kézben, a magasabb hangút a balban tartják (balkezesek természetesen fordítva).

• Végtelen forrásokból táplálkozik a kubai zene. Egy modern street-ethno - Conga Santiaguera Cubana.
  A film lejátszásával elfogadod, hogy a YouTube >> sütiket helyez el a böngésződben
• A kubai zene őse és minden ritmusok anyja a „son” – ami egyszerűen azt jelenti, hogy hangzás. Ma így hangzik Santiago de Cuba utcáin.
• Rumberos De Cuba

Támogatom a Pezsit...»

• Mindig honvágyam van - Eliades Ochoa interjú
• Eliades Ochoa - arcél
• Pezsi-film: Ochoa a Sportkastélyban
• Kelta zene, ír sztepp
• Szanturral a Trafóban
• Velencei Karnevál 2012

Hozzászólások (6)

A hozzászólás-űrlap megjelenítése / elrejtése