Pesti Zsibongó

A színpadon a világhírű kubai muzsikus, Eliades Ochoa és legújabb zenekara. Majdhogynem a reptérről érkeztek a koncerthelyszínre, nyilván fáradtak is, de nem kapkodják el a dolgot: a hangzásnak tökéletesnek kell lennie.

És már érkezik is a közönség. Odakint gyorsan megtelnek a parkolók, odabent kellemes zsongás, izgatott várakozás, szinte ünnepi hangulat van a levegőben...

Eközben a spártaian sportos 8. számú öltözőben maga a maestro ad interjút két kíváncsi hölgy, egy lelkes tolmácsnő és egy nem kevésbé lelkes operatőr gyűrűjében. (Az interjú részletesen is elolvasható „Mindig honvágyam van” címmel.)

Ochoa kicsit meglepődik, hogy itt (is) ennyire ismerik és szeretik. Majd őszintén meghatódik, amikor a nagy elődökre és kedves öreg barátjára, a néhai Compay Segundóra terelődik a szó. Később a színpadon, a Chan Chan előadása közben is ugyanez a meghatottság lesz úrrá rajta. Igazat mondott hát az interjúban: nála a zenész és az ember nem választható ketté.

Előzenekar helyett a Botafogo táncegyüttes ad elő egy latinos fantáziát a koncert előtt. Tökéletes dramaturgia látványtechnikailag és lélektanilag is. Miközben ámulva nézzük a profi táncosokat, magunk mögött hagyjuk hétköznapi énünket, hogy belépjünk egy szentélybe, ahol a mágia vár ránk.

És a félhomályban beindul a füstgép, a fiatal muzsikusok elfoglalják helyüket a hangszereik mellett, majd vastaps közepette, gitárját meglengetve színpadra lép a maestro.

Spanyolul beszél, most sokan sajnáljuk, hogy egy kukkot sem értünk a nyelvén. De Ochoát valamiért mégis megértjük, amikor azt mondja, hogy mi mindannyian egy nagy családhoz tartozunk, és van egy közös nyelvünk: a ZENE.

Aztán megindul a forgás, a hullámzás, magával ragad a gazdag kubai ritmus. A közönség azon része, amely a kényelmes lelátók helyett a színpad előtti álldogálást választotta, hamarosan táncra is perdül. Többnyire salsát járnak, de Ochoa repertoárja ennél sokkalta mélyebb és gazdagabb. Mert csak tiszta forrásból merít. Egy idő után már nem is a nyolchúros gitárján, hanem a szívek húrjain játszik, miközben érces, férfias hangon adja elő a legszebb kubai dalokat. Hatvanhárom évesen is igazi trubadúr. Peckes, kemény - de csupa szív.

Így zenélni, ilyen precizitással, ugyanakkor játszi könnyedséggel csak a legnagyobbak tudnak. A barna fényben pár pillanatig szinte Rembrandt Éjjeli őrjáratának jelenete elevenedik meg előttünk, amint hatalmas kalpagjában feszesen vezeti a zenekarát a kibogozhatatlan ritmuskavalkádban. Ez a zene csak a közönségnek „könnyű” - ahogy az a boldogan sugárzó fiatal arcokról le is olvasható.

Ekkor rátesznek még egy lapáttal a zenészek. Felpörög a tempó, beindul a vihar, megfordul a sportkastély, és a színpadon táncolni kezdenek a „fiúgidák”. Mi pedig egy időalagútban hullámzunk egészen addig, míg Ochoa le nem veszi a fejéről a legendás kalapját. Aztán a hálás közönség utoljára hívja vissza azt az embert, aki így egybehozott bennünket, de ő már magányosan áll az utolsó fénykörben. Mert már járja is tovább a maga útját - El Camino.

A film megtekintéséhez szélessávú internet kapcsolat ajánlott (min. 1 Mbps), továbbá Mozilla Firefox.
Ha az interneted lassú és a lejátszás akadozik, akkor tedd a következőt: indítsd el a filmet, majd néhány másodperc múlva állítsd is meg. Az oldalt ne frissítsd, várd meg amíg a lejátszó teljesen betölti a filmet (20-30 perc)! Ekkor újra elindítva már zökkenőmentesen tudod lejátszani azt.

• Az interjú
• Az arcél
• Kuba zenéi
• Búcsú
• Boros Csaba interjú - Republic
• Kelta zene, ír sztepp
• Velencei Karnevál 2010
• Szanturral a Trafóban

Pezsi filmek

• Republic a Sportkastélyban
• Gólyalábas lovasok
• Aranykönyves Júlia - Hot new!!

Hozzászólások (3)

A hozzászólások megjelenítése / elrejtése

A hozzászólás-űrlap megjelenítése / elrejtése