Pesti Zsibongó

Az egykori Állami lakótelep a mai Havanna-telep helyén állott, és a közhiedelemmel ellentétben nem volt nyomortelep, bár valóban szegény emberek lakták. A telep létrejöttét a Trianoni Békeszerződés következményei tették szükségessé. Első lakói az elcsatolt területekről érkezett, magyar ajkú menekültek voltak.

A víztorony (forrás: PIHGY). Nagyításhoz kattints a képre!

Az 1910-es évek elején Pestszentlőrinc és Kispest határán, a Lajosmizsei vasút mellett nagy területet vásárolt meg Lipták Pál mérnök (az első magyar harckocsi megépítője). Először felépített egy martinacél-gyártó üzemet és hengerdét, majd 1916-tól átállt a hadfelszerelési cikkek gyártására. Ekkor a gyártelep mellé építettek egy fallal körülvett lőszertelepet is, amely a mai ismeretek szerint a Magyar Lőszergyár Rt. telepe volt.

Az I. világháború vége felé Lipták gyárai már hitelben szállították a fizetésképtelen államnak a hadianyag-utánpótlást. A világháborús veszteség és a trianoni diktátum azonban felemésztették Lipták tekintélyes vagyonát. A háborús szállításait sohasem egyenlítették ki, a bányái nagy része pedig az elcsatolt országrészekben maradtak. A gyáros 1926-ban, 52 éves korában szegényen halt meg, és a Lipták-gyár bezárt. Egyik lebontott csarnokának tégláiból épült fel a harmincas években a pestszentlőrinci Kossuth téri református templom. Aztán 1950-ben a korábbi gyár területén kezdte meg termelését a Lőrinci Hengermű.

Szükségmegoldásból „kisváros”

Képeslap (forrás: PIHGY). Nagyításhoz kattints a képre!

Az épületeket 1921-ben a Népjóléti Minisztérium elkezdte lakásokká átalakítani a Trianonban elcsatolt területekről (elsősorban Erdélyből) menekültek számára.

Először gyors megoldásként csak a meglévő épületeket alakították át egy- és kétszobás, saját konyhával és angol WC-vel felszerelt lakásokká. Később a beépítetlen területeken 4 és 6 lakásos földszintes házakat, illetve néhány emeletes lakóházat is felhúztak. 1926-ra 252 épületet adtak át. Így jött létre 130 kataszteri holdon az Állami lakótelep. Az erdélyieken kívül sokan jöttek a Felvidékről, a Délvidékről, a közös sors összekapcsolta őket, és a lakók szorgalma, összefogása kedves kisvárost varázsolt az egykori gyártelepből.

A lakbérek nagyon alacsonyak voltak (a harmincas évek közepén átlagban évi 40 pengő), ezért a menekülteket követve a környező gyárak munkásai, kisfizetésű hivatalnokai is egyre nagyobb számban költöztek az állami telepre.

Mint egy nagy falu

Az önellátásra berendezkedett, kőfallal körülvett telepnek saját gondnoksága, több boltja, saját vízműve, csatornája, villanyvilágítása, illetve sportegyesülete és kultúrháza, sőt még kaszinója is volt. 1922-ben itt hozták létre Pestszentlőrinc első polgári iskoláját, majd ennek helyén a telepi elemi iskolát. Az ingyenkonyha mellett csecsemővédő egyesület, az óvodáskörúaknak napi háromszori étkezést biztosító napközi, munkaiskola, sőt tisztasági fürdő is működött. A hívek adakozásából és közmunkájával 1934-35-ben felépült a római katolikus, 1935-36-ban pedig az unitárius templom. (A hetvenes években mindkettőt bontásra ítélték, de szerencsére megmenekültek, és felújítva ma is állnak.)

Utcanevek nem lévén csupán a házak számozása alapján lehetett az Állami telepen tájékozódni, úgy-ahogy. A lakásokhoz kis kertek is tartoztak, amelyek a gyermekes családok számára jelentettek biztonságot, no meg pár szem gyümölcsöt a maguk ültette fákról.

A telepi iskola a 20-as és 21-es épületben - a bal oldaliban volt a tornaterem

A II. világháborúban csupán néhány épületet ért bombatalálat, az országos szegénység azonban valamennyi házon meglátszott. A telepiek nem tudták karban tartani az egyre inkább lerobbant épületeket, és erre a kerületi tanácsnak sem volt lehetősége. Aztán az ötvenes évek végén a lakók – tanácsi segítséggel – elkezdék korszerűsíteni a lakásokat, a kamrákból fürdőszobákat alakítottak ki. Sőt 1956 után két üresen álló grundon még három új házat is felhúztak, immár komfortos lakásokkal.

A kertvárosias telep, a közös élmények és néhány meghatározó személyiség – köztük Laci bácsi, a legendás katolikus plébános – összetartó közösséggé tette az itt lakókat. Azonban a kőfal jelenléte – a rajta ütött nyitott kapuk ellenére – kicsit elzárta a telepieket a külvilágtól. És ez az elzártság valahogy meg is bélyegezte őket a külvilág szemében. Sok alaptalan mendemonda keringett Lőrinc-szerte az állami telepiekről. A gettósodás ennek ellenére talán csak a „dzsumbujnak” nevezett „hátsó telepen” (a mai Kolozsvár utca tájékán) következett be.

Mindenesetre aki csak tehette, általában elköltözött innét. De végül annak is mennie kellett, aki maradt volna.

A hetvenes évek közepén ledózerolták az egészet, a lakók a szélrózsa minden irányába távoztak, és az állami telep helyén felépült a Havanna, amely talán egyetlen dologban hasonlít csak az elődjéhez: a bentlakók szemében sokkal jobb hely, mint amilyen a híre...

A felújított katolikus templom

• Egy nyári este a 19. század végi villatelepen
• Látogatás Puszta-Szent-Lőrincen
• Park a kertek között: A Bókay
• Búcsú
• A szentimrei kápolnaterv
• Igaz bor
• KádÁRKÁDIA
• Tábortűz retró
• Kis bolt - nagy választék

• Felhívás az egykori Állami Telep lakóihoz

Hozzászólások (67)

A hozzászólás-űrlap megjelenítése / elrejtése