| Gólyalábas lovasokkal |
|
|
| Írta: Bogdán Éva | |
|
2009-ben ismét felforrósodott a szeptemberi fesztiválhangulat Pestszentlőrincen. A hónap rangos záróeseménye volt a Krepuska Géza fül-orr-gégész professzorról elnevezett szüreti vigadalom szeptember utolsó hétvégéjén. (A programok áttekintését lásd az Őszünnep 2009 című cikkünkben.) Blogger-kameránkkal ezúttal a fesztivál fő helyszínén, a Bókay-kertben forgattunk, 2009. szeptember 26-án.
Filmünk 5 fő fejezetre osztható 01 A nyitó jelenetekben egy – bátran mondhatjuk – roppant szellemes és nem minden nap látható produkcióval ismerkedhetünk meg, a Padkaporos Garabonciásokkal – azaz lovasokkal gólyalábakon (!) Kiskunfélegyházáról, Gulyás László vezetésével. Őket a Tébláb Művészeti Iskola táncos növendékeinek karéjában élvezhetjük.
02 Ezután a Bókay-kert kapujában állva tanúi lehetünk a huszárok és a lovas fogatok, szüreti kocsik bevonulásának, illetve esetenként szó szerint való beviharzásának (04:27). Így érkeznek meg minden évben a meghívott települések küldöttségei, néptáncosaikkal és polgármestereikkel. A fesztivál alapgondolatának megfelelően a 18. kerület testvérvárosai mellett újabban a Lőrinc és az Imre nevű települések is képviseltetik magukat. A díszhintóban ott ült a kápolnaépítési terv miatt különösen kedves Hegyközszentimre polgármestere, Nagy Miklós, de a mi polgármesterünk, Mester László, valamint a fesztivál névadójának, Krepuska professzornak az unokája is.
03 Miután mindenki megérkezett, ismét a Téblábosok vették át a kezdeményezést, és megtáncoltatták a jónépet (05:46). A fesztivál egyik védjegyének is tekinthető össztáncban alázattal részt vállaltak a gólyalábas lovasok is. Ennek a blokknak szellemes része volt Bock Viktor csikós show-ja , amelyből tényleg csupán apró ízelítőt kapunk (06:55). A karikás ostorral végzett truvájokat ugyanis még szabad szemmel is nehéz volt követni. Nagyításhoz kattints a képekre! 04 A fesztivál ezt követően egy fúvós zenével is megfűszerezett, fergeteges és véget érni nem akaró néptáncparádéval folytatódott a Bókay-kert Bogrács-színpadán. Ebből a programból most csak a határon túli fellépőket mutatjuk be. A színpadon sorban megjelennek: az erdélyi Lőrincfalva néptáncosai (07:44), a bajorországi Roding város ifjúsági fúvószenekara (09:11), a lengyelországi D±browa Tarnowska gyönyörűséges népviseletben táncoló lánykái és ugyancsak csinos legénykéi (09:33). A lengyelekhez hasonlóan visszatérő vendégek és szintén két együttessel érkeztek az erdélyi Tusnádfürdő néptáncosai, akiknek nem véletlenül szenteltünk kicsit több időt. Az érettebb generációt képviselő Őszikék együttes tagjai megmutatták, hogyan lehet egyszerre visszafogottan és elegánsan, mégis tüzesen táncolni (10:35). Utánuk a Gyöngyvirág táncegyüttes fiataljai a hetyke legénykedéstől kezdve, a szerelmes évődésen keresztül a fergeteges táncviharig egy komplett show-val lepték meg a közönséget (12:24). Csak úgy porzott alattuk a Bogrács-színpad.
05 És mivel fesztivál nem múlhat igazi nagyágyú nélkül, így a lassan beesteledő Kertben a finálé (a délelőtti gólyalábas nyitányhoz hasonlóan) egy szellemes, fergeteges táncparádé volt. Méghozzá a tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét a magyar sztárcsapattól, a 4 for Dance-től, igencsak kiérdemelt ovációval kísérve (14:44). ![]() Tihor Klárika, az ultiverseny győztese A 4 for Dance után már csak a különböző versenyek eredményhirdetése maradt hátra az alkonyi színpadon. Nagy meglepetést okozott, hogy az ulti-versenyt egy hölgy nyerte meg. Tihor Imréné, azaz Klárika győzelmére a tállyai pincészetnél koccintottunk egy pohárka finom hegyaljai borral. Így a néptáncosok "porkóstolóját" igazi borkóstolóval öblíthettük le. Klárika megszokta, hogy csodálkoznak az ultizásán. – Ha elmész egy bridzs-versenyre, ott legalább az 50 százalék nő – mondja. – Senki sem lepődik meg a bridzselő nőkön. A férfiak sem. De az ultinál nem számítanak a nőkre. Állítólag azért, mert az ulti a kocsmában kezdődött, ahova ugye csak férfiak jártak. Klárika persze nem a kocsmában veri a blattot, hanem a Lőrinci Sportcsarnok egyik termében. Méghozzá sportszerűen, minden kedden du. 5 órától.
Mondanunk sem kell, hogy kisfilmünk csupán ízelítő a kétnapos és több helyszínes fesztiválprogramból. Hogy mit mondhatnánk azoknak, akik lőrinci vagy imrei létükre elfelejtettek eljönni? Hát kukkantsanak csak bele kis kameránk filmes üzenetébe, és rájönnek: Ha szeptember, akkor nem csak Szeptemberi fesztivál, hanem Krepuska – ahol jófajta tállyai bor is méretik, nem csekély szüreti vigadalommal is kombináltatva. Nagyításhoz kattints a képekre! A film megtekintéséhez szélessávú internet kapcsolat ajánlott (min. 1 Mbps), továbbá Mozilla Firefox. ![]() Gólyalábas móka-komák
Pezsi filmek
Hozzászólások (3)
![]() Szólj hozzá Te is!
|
| < Előző cikk | Következő cikk > |
|---|
SzeptEmber Feszt 2010 - SztáreLŐzetes
Pezsi receptek
Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!
A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...
Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!

Szóval: vannak olvasmányok, vannak filmek, és minden akkor jó ha kerek, van eleje, értelem, nmeg vége. Akit nem érdekel az ne nézze, ha érdekli akkor meg örömmel szán rá 15 percecskét (mennyi megy el egy sztárpárra, vagy vacsora csatára????