Pesti Zsibongó

Mi ez a tánc, fiatalok?

A Riverdance táncosai

A Riverdance legendás sikerét követően az ír tánc nemcsak divattá, hanem a táncszakma virágzó üzletágává, mi több, sportággá is vált. Miközben Michael Flatley és elbűvölő partnernője, Jean Butler a tehetséges tánckarral az eurovíziós siker farvizén beindította a világjáró Riverdance produkciót, a világban egymás után alakultak az ír táncra szakosodott tánciskolák. Lelkes kezdők, akik sohasem jártak Írországban, hirtelen jig-elni és reels-elni tanultak, versenyekre készültek és a színpadról kezdtek álmodozni Mexikótól Budapestig.

Természetesen kemény konkurenciával kellett számolniuk olyan hagyományos ír-táncos helyek részéről, mint ugye Írország, Észak-Amerika és Ausztrália, ahol az ír táncversenyek már rég a kulturális élet szerves részeivé váltak.

A Riverdance esetében azonban nemcsak a táncshow, hanem a kelta zene is hatalmas rajongótábort szerzett magának. A Bill Whelan által megkomponált és az Anúna kórus, valamint az ír rádió és televízió koncertzenekara által előadott kislemez 18 héten át vezette az ír slágerlistákat, sőt még a brit listán is a kilencedik helyig jutott, ahol 16 hétig tanyázott. Mindezek megkoronázasként a sikeres filmzeneszerző 1997-ben megkapta a legjobb zenei show-nak járó Grammy-díjat is a Riverdance-ért.

Enya, a kelták mesevilágán nevelkedett, Grammy-díjas ír énekesnő nagyban hozzájárult az ír zene mai népszerűségéhez a világban

Bár lényegében színpadi táncokról van szó, ezek az írek néptáncain alapulnak, amelyeket szólóban, párosan vagy csoportosan adtak elő. Az ír tánc történetének eredete az idők sötétjébe veszett, de a szakemberek azt feltételezik, hogy a kelta papi rend, a druidák vallási rituáléjára vezethető vissza. Ahogyan az írek nyelve is kelta eredetű.

A kelták, vagy más néven gallok őshazáját egyébként Közép-Európa nyugati részére – a mai Közép-Franciaországra és Svájcra teszik. Ezt később kiterjesztették Ausztria, Csehország, valamint a mi Dunántúlunk területére, majd innen rajzottak szét az i.e. 4. századtól kezdve, a római hódítók nyomásának engedve, keleten a Fekete-tengeri, nyugaton pedig az atlanti partokig kiszorulva.

Egységes kelta állam ugyan sohasem létezett, de miután végigvándorolták szinte az egész kontinenst, mindenhol hagytak valamit a kultúrájukból. És fordítva: valószínűleg mindenhol tanultak is valamit. Magyarországi ásatások például szoros egymásra hatást mutatnak ki az itt talált szittya és kelta leletek között. És ki tudja: talán ezért érezzük mi magyarok is annyira természetesen ismerősnek például a pentaton kelta zenét, vagy az ír táncokban a forgások és a megtorpanások váltakozó lépéseit.

Nagyon valószínű, hogy a kelta társadalmi élet egyik aspektusa volt a zene és a tánc. Az ősi, rituális táncok pedig a mai körtáncokban élnek tovább.

A kelta zenei gyökerekről máig folyik a vita, de a nyelvi örökség alapján lényegében véve két ágat különböztetnek meg. Az egyikbe a gallok (írek, skótok és Man-szigetiek) tartoznak, a másikba a brittonok (kornok, bretonok és wales-iek). A különbség főleg abban rejlik köztük, hogy a gall zene majdnem tisztán pentaton (mint az ősi magyar népdalok), és hogy sokkal szélesebb hangskálán helyezkedik el (néha majdnem két oktávon), míg a britton dalok sokkal szűkebb hangterjedelműek (gyakran csak fél oktávosak).

Ír zenét játszó utcazenészek Galway óvárosában

Az írek táncai a 15. században már igen változatosak voltak, de három alapforma létezett: A Rince fada vagy Fading alkalmával a partnerek két hosszú sorban álltak fel egymással szemben – ezért hívják ezt hosszú táncnak. Az Irish Hey egy körtánc volt, amelyben a nők a partnereik között kígyóztak (ez a mai Reel elődje). A Trenchmore pedig egy falusi tánc (country) egyfajta szabad átvétele lehetett. A paraszttáncokat a 16. században már az újonnan épült kastélyokban is előadták.

Akkoriban a táncot furulyán vagy fuvolán, dudán, hárfán és ír dobon (bodhránon) játszott zenével kísérték. A kelta dalok három ősi formája: a bölcsődal (suantraí), a víg nóta (geantrí) és a sirató (goltraí).

Persze az angol hódítók is felfigyeltek az ír táncokra. Sir Henry Sydney 1569-ben így rajongott a Galway-ben táncoló lányokról I. Erzsébet királynőhöz írott levelében: „Nagyon gyönyörű, szépen öltözött, első osztályú táncosok.” Sydney el is ment, hogy lejegyezze a táncformációt, amelyet aztán a királyi udvarban is előadtak.

Amikor Jakab király Írországba érkezett, táncosok köszöntötték. Előbb lassú zenére táncoltak, majd a zene egyre gyorsult, és a táncok egyre fürgébbek lettek. Viszont a protestáns angol hódítók puritán ízlésével sehogy sem fért meg az ír táncok szilajsága. Be is tiltották ezeket. Ettől fogva az írek lemondtak a táncban a karjaik lendületes használatáról, és dacosan csak a lábukkal táncoltak. Eleinte a kocsmában, az asztalnál ülve, később az asztal tetején is.

A 18. századtól fogva már faluról falura vándorló táncmesterek tanították táncolni a parasztokat, ami óriási hatással volt az ír tánc fejlődésére.

Stilizált kelta szimbólumok a mai ír táncruhákon

Szabványosodás

A francia táncelemeket is meghonosító táncmesterek legalább két muzsikus kíséretében járták az ír falvakat, felléptek a népünnepségeken, és versenyre hívták ki a konkurenseket. Ezeket a vetélkedőket nevezték Feis-nek. A szóló vagy sztepptánc a 18. század vége felé jelent meg.

A 19. században a hangszerek közé bekerült a hegedű és a harmonika, majd divatba jöttek a céili-k, a kötetlen táncesték, amelyeken csoporttáncokat táncoltak. De ekkor már az ír zenében és táncban jelen voltak az angol, francia, olasz, sőt lengyel behatások is, így alakultak ki a mai táncok: a jig, a reel, a hornpipe, a set és a fél-set, a polka és a sztepp.

1893-ban a Gall Liga, majd 1929-ben az Ír Tánc Bizottság megalakulásával vezették be azokat a sztenderdeket, amelyek egységesítették a regionálisan nagyon különböző táncformákat, szabványosították a versenyeken való értékelést, sőt még a viselhető jelmezeket is meghatározták. Ezzel új életet leheltek a gall/ír tánchagyományokba. A mai versenyek az 1902-ben megjelent, Az ír tánc kézikönyve című művön alapulnak.

A mai szabályokat pedig 1930-ban rögzítette az Ír Tánc Bizottság. Szigorúan megszabták, hogy minden ír táncosnak négy fokozatot vagy 12 rangot kell elérnie. A versenyek évjáratonként négy osztályra oszlanak: kezdők (beginner), alapszint (primary), középhaladók (intermediate) és haladók (open). Minden osztályban csak a megfelelő lépések táncolhatók. A táncosok az iskolai versenyektől kezdve a világbajnokságig fejlődhetnek. A versenyeken az időzítést, a testtartást, a lépések nehézségi fokát, valamint az előadásmódot értékelik. Aki írtánctanárnak szeretné nevezni magát, annak több mint harminc hivatalos csoporttáncban való jártasságot kell igazolnia.

Írtáncos lábak - feketén-fehéren

1930 óta egyre több nő vett részt a versenyeken, sőt hamarosan a táncparketten is több lett a nő, mint a férfi. Az öltözékük stilizált parasztruha, többnyire kézzel hímzett kelta mintákkal díszítve. A kislányok fehér térdzoknit, a felnőtt nők inkább fekete harisnyát hordanak. A hajukat ritkán hagyják természetes állapotban – vagy loknis parókát vagy legalább póthajat tesznek fel.

A férfiak ruhái kevésbé díszesek. Száz évvel ezelőtt vagy egyszínű hosszú nadrágot, vagy térdnadrágot, illetve egyszínű kiltet hordtak, hozzá illő térdzoknival. Ez ma már nem kötelező, általában fekete nadrágot és zakót hordanak, esetleg a vállukról egy összehajtott köpeny lóg. Legújabban a Michael Flatley által divatba hozott bő inget is viselik.

A kelta hárfa az ír Eurón

Míg azelőtt a nagy szegénység miatt az írek gyakran mezítláb táncoltak, manapság speciális cipőkben lehet ropni az ír táncot. Az egyik a balettcipőre emlékeztető puha soft shoe (más néven: ghillie vagy brigadoon). Ezt csak nők hordják, és balettszerű táncokat lejtenek benne (a reel-eket és a jig-eket) Férfi megfelelője a reel shoes, aminek viszont már rendes sarka van.

A másik cipőfajta a nehéz heavy (vagy hard) shoe. Ennek a sarka nemcsak kemény, de meg is van magasítva, és elöl, a lábujjak alatt, meg a talpán és a sarkán is meg van erősítve, hogy kopogós hangot adjon. Valaha ezt kemény bőrrel vagy fával, esetleg szögekkel oldották meg, ma viszont üvegszálakkal. Nem könnyű benne táncolni, viszont az ír sztepphez elengedhetetlen. És manapság külföldön – így Magyarországon is – az ír tánc valahogy egyet jelent az ír szteppel.

Könnyű elkezdeni...

A kopogós talpú, táncoló fekete szteppcipő

A magyarországi írsztepp-kultúra meghonosodása az utóbbi tíz év fejleménye. Neves ír táncosok tették át székhelyüket Budapestre, hogy tánciskolát nyissanak. A legnagyobb nemzetközi internetes ír kulturális portál a magyar fővárost az ír tánc keleti fellegváraként emlegette.

Michael Flatley nem véletlenül tartotta a Népstadionban a Kelta Tigris 2005-ös európai premierjét. Kétségtelen, hogy a géppuskalábú táncosnak oroszlánrésze volt abban, hogy a magyar közönséget ennyire magával ragadta az ír tánc különleges ritmusvilága és az ír zene fülbemászó dallamai.

A Blackbird tánciskola lányai

Érdekes módon a magyar táncosok voltak az elsők, akik nem angolszász kultúrából való versenyzőként kijutottak az ír-sztepp világbajnokságra. És az ír táncok 2003 óta évente megrendezett Európa-bajnokságán is sikert sikerre halmoznak a magyarok. A 2009. novemberi brémai EB-n a Blackbird tánciskola két táncosa: Potornai Norbert aranyérmet, Gyulai Júlia pedig bronzérmet nyert, így ők fogják képviselni Magyarországot a 2010 márciusi világbajnokságon a skóciai Glasgow-ban.

Tíz év alatt ugyan némileg lecsendesült a nagy divathullám, de a tánctanfolyamok ma is betelnek. A táncolni vágyóknak azonban be kellett látniuk, hogy az ír táncot könnyű elkezdeni, az alaplépéseket egyszerű megtanulni, de a profi szint eléréséhez legalább öt évig kell gyakorolni.

• Gólyalábas lovasok
• Kuba zenéi - hangszerei
• Zeneünnep
• Tánchullám
• Botafogócska
• Demjén 2009
• Véresen komolyan gondolták
• Színház a csillagok alatt
• Egy karácsonyi dal karrierje
• Egy premier előzményei
• Szereted Koltait?
• Kepes András iskolái
• Republic - Pezsi-film!
• Velencei Karnevál

Hozzászólások (1)

A hozzászólás-űrlap megjelenítése / elrejtése