Pesti Zsibongó

Ujfalussy József 1920. február 13-án született Debrecenben. Egyetemi tanulmányai befejezését középiskolai tanári oklevele 1943-ban, majd 1944-es bölcsészdoktori oklevele – klasszika filológia (azaz görög-latin) és művészettörténet – fémjelezte; mindkettő Debrecenben. Mint ahogy zenei tanulmányainak kezdete is Debrecenben, a Városi Zeneiskolában volt (1924–42.; zongora, zeneszerzés). 1946–49 között a Zeneművészeti Főiskolán tanult, ahol zeneszerzői és karvezetői diplomát kapott. Itt tanárai Veress Sándor, Ferencsik János, Szabolcsi Bence, Bartha Dénes, Kodály Zoltán voltak. 1962-ben szerezte meg a zenetudományok kandidátusa címet, majd 1973-ban megírta zenetudományos doktori értekezését is.

Tanári diplomájának megszerzése után először a Debreceni Református Kollégium tanára volt. 1948-tól – talán a "fényes szelek" hatására is, de mindenképpen a segítés szándékával – állást vállalt a magyar zenei adminisztrációban; a Vallás- és Közoktatásügyi (később: Népművelési) Minisztériumban. Ezt követően, 1955-től a Zeneművészeti Főiskola zeneesztétika és zenetörténet tanára, 1980-tól, az egyetemmé válás után rektora, nyugdíjazásakor pedig örökös professzora lett. Rektora volt a Károli Gáspár Református Egyetemnek (1995–98), de tanított többek között a Villányi úti pártiskolában is (zeneesztétikát).

A támogató családi környezet: Ujfalussy József a feleségével, a szintén akadémikus Pap Enikővel és két unokájukkal - jó tíz évvel ezelőtt

Munkásságát legalább 8 önálló kötet, számtalan kisebb nagyobb publikáció fémjelzi (gyűjteményes, vagy önálló kötetekben). Alapvető esztétikai okfejtései – A valóság zenei képe (1962); Az esztétika alapjai és a zene (tankönyv 1964-66); A műfaj-kategória sorsa és jelentősége a zeneesztétikában (1974); Tamino a válaszúton (1986) – mellett zenetörténeti tevékenysége, Liszt Ferenc, Bartók Béla vagy Claude Debussy és mások életéről, munkásságáról készített kiadványai, tanulmányai máig fontos alapvetések. Írásai olvasmányosak, és tárgyszerűségükben is széles horizontot képesek befogni.

Rendszereken átívelő pályájának tevékenységét díjak tucatjával honorálta a mindenkori tudományos és politikai elit. Ezek (időrendben): Szocialista Kultúráért-érdemérem, Erkel Ferenc-díj, Akadémiai-díj, Kossuth-díj, Felszabadulási Jubileumi Emlékérem, Munka Érdemérem, SZOT Művészeti-díj, Művészeti Alap-díja, Apáczai Csere János-díj, Herder-díj, Eötvös József-díj, Kodály Zoltán-díj, Széchenyi-díj, Hazám-díj, Pro Renovanda Cultura Hungariae-különdíj, Lukács György-díj. Továbbá díszdoktorságok (Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debreceni Református Akadémia), szervezeti tagságok (Zenetudományi Bizottság, Académie Européenne des Sciences, des Arts et des Letters) kísérték pályáját.

Írásai egy részének és tévészerepléseinek ismerete után kapcsolatunk a '80-as évek közepén kezdődött. Jómagam jazzkutatóként (magyar jazz- és rocktörténet, zeneesztétika) időnként publikáló, de egyébként mérnöki tevékenységből élő értelmiségi létemre arra vetemedtem, hogy jelentkezzem a Villányi úti pártiskola Zeneesztétika Speciális Kollégiumára. A zömmel zenészek részére tartott, sziporkázóan szellemes és sodróan lendületes előadásokon és a köztes beszélgetésekben egy igazi tanárt, egy dogmáktól független, szabad gondolkodót ismertem meg, aki különbséget tudott tenni a lényeg és a jelenség között, nem feledve a (nem csak művészi) lényeg elsődlegességét. E gondolkodás folytatására való igényemet aztán az ugyanott tartott Lukács-szemináriumon gyakoroltam még négy évig. Viszont Ujfalussy tanár úrral is kapcsolatban maradva, zeneesztétikát hallgattam tőle vendéghallgatóként a Zeneakadémián. Feledhetetlen volt akkor, ahogy Beethoven Fideliójának a szovjet korba helyezett litván változatát – a körülményekhez képest persze: mert kettőnk közül csak én láttam, ő viszont töviről-hegyire ismerte azt! – kielemeztük. Ekkor már írtam Szabó-kötetem, illetve kutatási céllal néha bejártam a Zenetudományi Intézetbe, olykor Ujfalussy tanár úrhoz is. A rendszerváltás utáni káoszban tőle is – mint gondolkodótól – kértem (és kaptam is) tanácsokat, kikértem és meghallgattam véleményét.

Számára a jazz (és a „szórakoztató zene” egyéb műfajai) periférikusan voltak csak jelen, de kutatásaim, cikkeimről szóló (ritka) beszámolóim nyomán érdeklődést mutatott a téma iránt. Miután hajlandó volt megnézni készülő könyvem kéziratát, az általam képviselt ügyet felvállalva előszót írt hozzá. Majd egy év múlva eljött a Magyar Jazzkutatási Társaság tatai táborába előadást tartani. Néhányan még onnan is emlékezhetünk rá.

Számomra pedig – mint zenei alapképzettségekkel nem rendelkező kívülállónak – óriási megtiszteltetést okozott azzal, hogy néhány zenei témában kikérte – ki merte kérni! – a véleményemet. Mint minden nagy ember, aki tisztában van tudásával, de annak korlátaival is. Ettől a tudásától tudott szerény és visszafogott, ugyanakkor közvetlen és magabiztos lenni.

Cikkajánló

A Lajta-konferencián 2008-ban
• Búcsú Varga E. Árpádtól
• Igaz bor
• KádÁRKÁDIA
• A szentimrei kápolnaterv
• Az Állami lakótelep
• Látogatás Puszta-Szent-Lőrincen
• Csendes éj

Libisch Károly írásai a Pezsin

• Kari blogja >>

• Szanturral a Trafóban
• A világvége illemtana
• A háromdiplomás postás
• Csak a pörkölttel nyúltam mellé
• A megtévesztés lélektana
• Magyar hanglemeztörténet

A szerző mérnök, jazzkutató, jazztörténész, zenekritikus és zeneesztéta, többek között a Szabó Gábor-életrajz írója, a Magyar Jazzkutatási Társaság tagja. Bár eredetileg, mint minden írásában, itt is a sajátos, csak kevesek által használt, ún. fonetikus-átírással, a dzsez és a rak írásalakokat használta, engedélyével azokat a mai magyar közkeletű átírási gyakorlatban még elfogadható – angolos – jazz-re és rock-ra fordítottuk át.

Hozzászólások (0)

A hozzászólás-űrlap megjelenítése / elrejtése