Pesti Zsibongó

Címlap

SZÍN-tér

Kultur-dzsem

Buckák között

Írta: Libisch Károly

Van egy hely egy mongóliai sivatagban, ahol – homokbuckák között – õsi, kultikus temetkezési helyen ékszerleleteket találtak. Közöttük hasonlókat, mint amilyen a mi szkíta szarvasunk. Õsi jelképek. Valószínû, hogy õsi zeneiséggel megszólaló tulajdonosaik a szertartásaikban is jelentõs szerepet juttattak e leletekként elõkerült tárgyaknak. A kincseket ismerhetjük, de az õsi zenét nem. Viszont az õserõt és elrévülést adó lelki-szertartás-zenék egyfajta megjelenését megfigyelhetjük a kecskeméti buckák között is. A mongolul „vízben szegény terület”-et jelentõ hely, azaz az ÚZGIN ÛVER néven itt mûködik és több mint 15 éve ad ki lemezeket egy zenei mûhely, valahol a rock, az etno-folk, a jazz és a kortársi kamarazene\mûzene határmezsgyéjén. Mint a 2010-ben megjelent buCka-albumon is.

Az 1991-ben alakult zenekar állandó tagságában a sugárlemezeken is – eddig 6 önálló hangalbumuk volt – mindig szereplõ Farkas Marcsi (hegedû, ének); Homoki Péter (gitár, ének, ütõhangszerek) és Majoros Gyula (klasszikus és népi fúvós hangszerek) mellett a doboknál új hangként Almási Krisztián szerepel. A Pseudo Rekordz gondozásában megjelent 17 szám – 78’20” zene – hangi tobzódás ritmusokra, keleti vagy afrikai dallamemlékekre, az eddigi lemezeikhez képest erõteljesebb, határozottabb ritmusrészleg-játék felett. Hangulatában meghatározó az arabos, illetve törökös (kicsit derviszene), illetve kompozíciósan az ismétlések (repetitív, osztinátó vagy riff – aszerint, hogy éppen honnan eredeztethetõ a felhasznált elem) és elektronika, mely itt jótékony hatással elfed, összemos és összetart. Az elfedés elsõsorban az elrévülés érdekében, az összemosás pedig a ritmusalap és a zümmögõ ének tibeti imamalom-érzetének kialakításában játszik szerepet… S akkor még a Tizenegynyolc szakaszaiban felbukkanó szavannai gitárhangzásról nem is szóltam (a dzsezes dudukrögtönzés mellett). A Mereten hangzása egy belga zenekart juttatott eszembe (48 Cameras), de a vokálok megerõsödésével és a rév (rave) elhalkulásával keletkezett zene akár slágerlistás dal is lehetne. Az édesbús, ritmusrészleg-nélkül kezdõdõ sirató jellemzõen az Út címet kapta (témáját dudán halljuk). Sirató-dallam többször is elõfordul, mint ahogy a bokázós – magyar, román stb. eredetû (?) – alaplüktetés is, ami a zenekar összes lemezén valamilyen formában elõfordul. Az énektémáik nem tartalmaznak szóbeliséget, így a magyar popzenében megszokott bugyuta szövegek (vagy angol nyelvû mellébeszélések) sem róhatók fel nekik…

Folytathatnám a példákkal és a zenei csillagképek hangzó együttállásainak leltározásával, de felesleges. A lényeg, hogy a zenekar a magyar piac „megbocsátható vagy tudomásul-sem-vett” tevékenységeinek zenei palettáján újra nagyot dobott. Ez a sommázat persze csak a nagy magyar nihilhez viszonyítva igaz, hiszen az úgynevezett alternatív körökben a zenekar továbbra is igen népszerû! A lemez hangzása a keleti, török és arabos mellett a tibeti, nyugat-szaharai, olykor magyar stb. elemekkel megtûzdelve nem népzeneként érzékelhetõ, hanem inkább egy hangfüggöny-alapból kiemelkedõ hangulatok elegyeként, azok kavargásával és újrateremtõdésével, rusztikusan és nyersen. Jó példája ennek egy gyönyörû ballada, a Legyezõ, a klarinét-hegedû ellenpontozásával, együttjátékával. Olykor a rak (rock) is megjelenik, illetve basszushangszer is besegít (Cserepes Panni és Háry Péter vendégjátékával). Néhány számban igazi gitárszóló is hallható (például a címadó Bucka, vagy a Nerijana is ilyen, ahol az „indiaias” dobkezdés után a szaharai hangulatot magyaros duduk(?) téma és rögtönzés koronázza, majd ez alól emelkedik ki a gitárszóló), de az improvizációk java mégis valamely fúvós hangszer és a hegedû sajátja maradt.

Bár hibákat, esetleg zenei tökéletlenségeket is találhatnánk a lemezen – a fentebb dicsért Legyezõ befejezését én kissé esetlegesnek érzem stb. –, de az összbenyomás mindenképpen pozitív. A zenekartól tehát megint országosan is jelentõs, szerethetõ zenét kaptunk. Saját viszonylatában pedig a második, 99 címû lemezéhez hasonló magas színvonalú ez az album, vagy tán még jobb is. Viszont a líra most kissé háttérbe szorult, mivel ezúttal halkabb, végig bensõségesebb darabok nem kerültek felvételre.
Talán korunk lett kiabálósabb? Vagy csak hangosabban kell szólni a nagy zajban, hogy meghalljanak?

Hagyjuk a zajt, és csak arra figyeljünk, amire érdemes!
Bár csak egy a sok közül, de az ÚZGIN ÛVER zenéje ilyen…