Pesti Zsibongó

2024. május 8. szerda
Szövegméret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap arrow SZÍN-tér arrow Kari blogja arrow A 45 éves zenekar
A 45 éves zenekar
Írta: Libisch Károly   
A Szolnoki Szimfonikusok zeneigazgatója
Izaki Maszahiro

A szolnoki Aba-Novák Kulturális Központ 2010. október 18-án délután nyílt kiállítással köszöntötte 45-éves „házizenekarát”, este pedig a Szolnoki Szimfonikus Zenekar a nagyterem ünnepi hangversenyével tisztelte meg fenntartó városát.

A kölcsönös tiszteletkörök és emlékbeszédek után – az alapító zenészek közül a még aktív Bali József (karmester), Somosné Sűrű Erzsébet (hegedű, az alapításkor koncertmester) és Somos János (nagybőgő, szólamvezető) köszöntése sem maradhatott el – az immáron tisztes korú zenekar az alapító karnagy vezényletével játszotta el ünnepi műsorát. Meglepetésekre nem kellett készülnünk, hiszen Pjotr Iljics Csajkovszkij Rómeó és Júlia nyitányfantáziája és Olasz capricciója, Camille Saint-Saëns Bevezetés és Rondo capricciosója, illetve a 200 éve született Erkel Ferenc Hunyadi László-nyitánya és a Bánk Bán című opera részletei a szokásos ünnepi összeállítások műsorszámainak számítanak honunkban. Könnyű műsornak mégsem nevezhető, mert némelyik darabban komolyan meg kellett dolgozni a tiszta játékért, az összhatás fényéért. Mint ahogy már megszokjuk itt Szolnokon, ez a feladat ezen az estén is sikerült a zenekarnak. Az operarészleteknél két fiatal énekes, Kovács Barna (tenor) és Szerdahelyi Pál (bariton) voltak a zenekar vendégei, míg a Saint-Saëns-darab szólistája a zenekar egykori koncertmestere, ma a Nemzeti Filharmónia kötelékéhez tartozó Bali Gábor (hegedű) volt.

Az Izaki Maszahiro zeneigazgató által vezetett társulat 2010-ben I. kategóriás zenekarrá minősíttetett. Tevékenységük a kifelé nyitás irányát mutatja, ami elsősorban a klasszikus zenekari repertoár nemzeti és/vagy modernebb darabokkal való bővítésén látszik. Időközben a zenekar világjáró is lett, a kétévenkénti finn turné után idén már másodjára tett japán turnét.

A koncertnaptárt elnézve már nem egy kis vidéki zenekar tevékenységéről kaphatunk képet. A Szigligeti színházi feladatok ellátása melletti változatos műsoruk, havi két-három szimfonikus koncertjük miatt pedig méltán irigyelheti egy-két nagyobb magyar város is a szolnoki közönséget 45 éve működő zenekaráért!


Libisch Károly további írásai a Pezsin

Olvasta: 8258
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
kisebb | nagyobb szövegmező

busy
 
< Előző cikk   Következő cikk >
Ajánló

Amy Winehouse 'Tears dry on their own'

A könnyek maguktól felszáradnak... Bővebben >>

Cikkajánló

 

REPUBLIC: Pozitív élmények sorozatban

Koncert-benyomások egy 15 perces filmetűddel...

 

A bor csodája

Zelnik József A NAGY SZERTARTÁS című megkerülhetetlen kötete, mely egy mély titkot is feltár...

 

Kepes András iskolái

Egy vérbeli újságíró szellemes önvallomása. Lehet tanulni tőle...

 

Libasültek

Márton-napra és azután...

 

Sütőtökszezon

A sütőtök a legolcsóbb téli vitaminforrásunk, de ha mindig sült tök formájában fogyasztjuk, hamar rá lehet unni...

 

Tök jó!

Sima vagy rücskös, kolbász vagy bunkó, repülő csészealj? Mindegyik tök, és mégis tök más...

 

Itt a világvége...

A világvége illemtana. Kell ez nekünk? A Meszlényi könyv kritikája...

 

Kelta zene, ír sztepp

Mi ez a tánc, fiatalok? Az 1994-es Eurovíziós fesztivál legnagyobb szenzációja...

 

Kisfarsangolunk

A hagyományos ünneprend szerint három farsangos időszakunk van: a kicsi, a nagy meg a zöld...

 

Ne köpd ki a szőlőmagot

A szőlőszem csodáit nagyrészt még ma is titok fedi...

Legfrissebb hozzászólások >>

Télvégi saláták
Imádom az almás feketeretek-salátát. Hetente megcsinálom, és a férjemmel együtt élvezzük, ...
Aranykönyves Júlia
Most tudtam meg, hogy Júlia meghalt 76 évesen. Nagyon szerettem a könyveit és az elképzeléseit...
A nagypénteki hal
Szerintem is butaság ez a nagypénteki ünnep. Akiknek ez fontos, azok megünneplik. Akiknek meg ne...
Illemhely-TUDOMÁNY
Ma már nemcsak Santa Monicában, hanem a tőlünk nyugatra lévő városok egy részében is elindu...
Az Állami lakótelep
Jó estét mindenkinek, remélem még működik ez az oldal, és olvassák is. Önökhöz képest e...
Búcsú Laci bácsitól
Most olvastam a réges-régen leírt sorokat Pesti László temetéséről. Annyira szép volt és m...
Szolnokon is "Kész a leltár"
Makón éltem át és örömmel a másfél órát vele a Hagymaházban.
Az Állami lakótelep
Még annyit szeretnék mondani, hogy néhai "LACI" bácsit természetesen jól ismertem, hiszen éde...

Mozilla Firefox

Ajánlott böngészőnk
Kattints a képre!

Ajánlott böngészőnk - kattints a képre és töltsd le...

A leggyorsabb és
legbiztonságosabb böngésző.
Magyarul beszél és ingyenes.
Ráadásul mindent látni fogsz...

Töltsd le és installáld
pillanatok alatt!