Pesti Zsibongó

A száz hektáros zöldterület legnagyobb értékei a fák és egyéb növények. De ha kisétálunk, érdemes megkeresni azokat a kisebb-nagyobb építményeket is, amelyek a vadregényes ligetet mégis csak parkká teszik. Kísérőnk ezúttal is Pesti László, a Népliget legendás kertésze lesz.

Nincs kihasználva a Liget – sóhajt fel Laci bácsi. Rögtön egyetértünk abban, hogy sokkal többre volna érdemes egy ilyen értékes növényekkel teli, hatalmas tájpark. Ráadásul a város közepén, metróval könnyen megközelíthető helyen. A bölcs kertész a maga részéről mindenesetre évtizedek óta megpróbálja berendezni, vonzóbbá, érdekesebbé tenni a kertjét.

Tinódi Lantos Sebestyén szobra a Dísztéren

Azzal kezdte, hogy tájékozódási pontokat kell kijelölni a parkban. A névtelen sétányok végre >> nevet kaptak. Az ötletet Pesti László és még idősebb kertész-barátja, Tarjányi Ferenc fundálta ki. Az első tervük az volt, hogy a Népliget névtelen úthálózatát magyar botanikusokról nevezzék el.

– Akkor ezt a tanács azonnal megtagadta, mert nem az ő ötletük volt – emlékezik vissza Laci bácsi. – De aztán dr. Gecse Albert a helytörténeti gyűjteménytől, és dr. Lacza Júlia, a Természettudományi Múzeum növénytárának igazgatónője is segített, és így alakultak ki azok az elnevezések, amelyek helyileg használatosak. Nemcsak botanikusok kaptak nevet. Ez az út például Ilsemann Keresztély-ről van elnevezve, aki az 1800-as évek végén a ligetet tervezte és építette.

Azt már én teszem hozzá, hogy a feliratokat meg Laci bácsi személyesen karcolta bele a maga készítette, frissen öntött betontömbökbe, amelyek ma is ott fekszenek a földben a sétányok mentén. Még a cementet is maga vásárolta hozzá.

De sok minden mást is finanszírozott saját pénzéből vagy hozott létre önként, kétkezi munkájával. Nagyrészt neki köszönhető például a Mátis László csillagász által tervezett, méretarányos >> Sétáló Naprendszer, amelyen végigsétálva fogalmat alkothatunk kozmikus környezetünk arányairól, aztán a népligeti Szélrózsa, amely pontosan megmutatja, hogy a legjelentősebb hazai földrajzi pontok milyen távolságra vannak innen. Még a magyarországi növényekről készült grafikai sorozatot és a Liget és Kőbánya nevezetességeit bemutató képeslapsorozatot is kiadott Laci bácsi.

Sok mindent tett ezért a helyért...
– Hát egy személyben nem tudtam olyan sokat tenni, de azért idő- és környezetarányosan valamennyi mégis sikerült. Ha a véletlenek jól találkoznak, valami eredményt el lehet érni.
Még akkor is, ha a véletlenek – többnyire a hivatalok révén – sokszor ellene dolgoztak. Azt viszont senki sem akadályozhatta meg, hogy feltérképezze és röviden ismertesse Budapest tizenkét legfontosabb parkját és kertjét (lásd >> Parkok és kertek Pesten és Budán). Ebből minden fontosat megtudhatunk a >> Népliget múltjáról és jelenéről is.

Részlet az útburkolat-bemutatóból

A megvalósult ötletek közé tartozik a 2004-re elkészült útburkolat-bemutató. Laci bácsi és a Városvédő Egyesület alkotta meg kiselejtezett kövekből. Aki ezeken végigmegy, egy kisebbfajta várostörténeti sétát tesz, igaz, nem kronológiai sorrendben. A köveket úgy rakták le, hogy a gyengébb anyagok két erősebb közé kerüljenek szorosan, hogy tartósabban megmaradjanak. Nem azt mondom, hogy szép látvány, viszont nagyon érdekes. Különösen Laci bácsi társaságában, aki minden kőhöz megjegyzést is fűz. A kiskockákkal kezdődik a séta.

– Sokfelé lehet ilyeneket látni, főleg a budai utaknál kedvelik, a jó kapaszkodási lehetőség miatt. A fehér lépcsők mészkőből vannak. A keramitot a kőbányai kerámiaárugyárban gyártották, a síkossága miatt ma már nem használják. Bazaltkőből sok van, az utak egy időben kizárólag bazalttal voltak burkolva. Egy kis sávban az ún. viakolor néhány példánya látható. A kékesszürke utcakövek andezitből vannak. Az Andok-hegységről kapta a nevét, általában fenőkőként használják. Utána homokkő, elsősorban kertépítésnél találkozunk vele mint útburkoló anyag vagy támfal. Vörös mészkő – ezek útszegélykövek voltak, de régi épületek lábazatainál is gyakran láthatjuk, meg szobortalapzatként is. A 70-es években próbálkoztak műanyag felhasználásával is, ezt itt játszóterek burkolatának szánták a rugalmassága miatt, de nem vált be. Hulladékműanyagból van préselve, és ugyanolyan kemény lett, mint a kő.

'Ez, kérem, Budapest legrégibb közterületi szemétgyűjtője'

40x40-es járdalapok következnek, műkőből. Egy időben nagy mennyiségben gyártották és jól beváltak, elsősorban külterületek járdáinál. Aztán egy lebontott, egyedi tervezésű szökőkút díszburkolatának darabjai. Farönkökből készült járda, amit majd ki kell cserélni, mert már kezd korhadni. És klinkertéglával fejeződik be az sétaút. Érdekes összehasonlítani, hogy a régi falazótéglák mennyivel jobban ki vannak égetve, mint ezek.

Látható itt régi csatornafedél, meg különféle padlábak. Van egyedi tervezésű, meg százéves típus, és szerényebb kivitelű az 50-es évekből. Aztán annak a párja 70-es, 80-as évekből. Ilyet ma már nem csinálnak, mert túlzottan erős, ezért nem kell olyan gyakran cserélni, mint a mai vasvázasakat. Emitt egy sakkasztal padjának a lába, a másik oldalon egy amerikai padláb. 1969-ben jött szokásba, hogy végtelen, kerítésnek is megfelelő padot lehet így készíteni. Ez meg a vasútállomásokon használatos kerítés volt, még lehet látni a nyomokat, hogy rácsokat lehetett hozzá erősíteni.

Laci bácsi utoljára hagyja a kiállítás büszkeségét, Budapest legrégibb közterületi szemétgyűjtőjét. Körülbelül száz éves. Kovácsoltvasból készült, és még a háló is eredeti rajta. Egy helytörténeti ritkaság. Fel kéne újítani, mert már rozsdás.

Az Éva-szobor legendája

Az Éva-szobor a Planetáriumnál

És miért nincs feje?
– Mert a háborúban elveszítette – jegyzi meg huncut mosollyal Laci bácsi, majd elmeséli a szobor legendáját és valódi történetét is.

– A legenda szerint a terület tulajdonosának lányát egy mérges kígyó harapta meg, az tekeredik felfelé a szoboralak jobb bokáján. A hölgy a sérüléseibe belehalt, és a fájdalmas szívű atya ennek emlékére helyezte ide ezt a szobrot. A valóság az, hogy a szobor eredetijét 1804-ben Antonio Canova készítette, a napóleoni háborúk befejezésére, és a címe: Béke. A kígyó az ármányt jelképezi, a vesszőköteg, amire a nő támaszkodik, a szövetségesek egységét szimbolizálja, és a kezében lévő íróeszköz a békeszerződés okmányaira utal. A szobrot másolatként Bauer Mihály készítette 1837-ben, és elhelyezték a terézvárosi plébániatemplom előtti Oroszlános kút tetejére. A szobrot és a kutat 1896-ban helyezték át ide, a Népligetbe. Részben mert a templom előtt utat építettek, részben mert a napóleoni háborúkra való emlékezés abban az időben kényessé vált, bár ez ellenőrizhetetlen. (Utóbbit Rajna György említette annak idején. Ő állította össze Budapest köztéri szobrainak a katalógusát. Fontos alapmű, amennyire csak lehet, részletesen ír, és ami nem fért bele a könyvbe, azt előadásokon mondta el.) Később úgy találták, hogy az alépítmény nem elég erős ennek a szobornak a megtartásához, és kicserélték egy empire kővázára, a szobrot meg külön talapzatra tették. Még később meg úgy találták, hogy mégis elég erős az alépítmény, és Madarassy Waltertől megrendelték ennek a szobornak a másolatát. És ő nagyon-nagyon szépen megcsinálta, néhány évig a Lajos utcai Budapest Galériában volt látható, aztán kitették ide, az építményre, amit 1989-ben ötmillió forintért felújítottak, majd visszavitték az eredeti helyének a közelébe. Most ott van a terézvárosi plébánia mögött, és Béke-kút lett a neve. Sajnálom, hogy innen elvitték, de nagyon szép lett a régi-új helyén, és örülni kell, hogy lebontás helyett megbecsülik.

– Az Éva-legenda egyébként abból a szempontból is hibádzik, hogy a területnek nem volt tulajdonosa. Kőbányának ezt a részét először IV. Béla bullája említi 1244-ből, amikor a király ezt a területet Pest városának ajándékozta. Mindig is Pest tulajdona volt, de Grassalkovich Antal, akinek itt voltak a közelben a birtokai, jogot formált erre a földre is. A városi tanács ismerte őt, hogy nem érdemes vele pereskedni, ezért inkább megvásárolta Grassalkovichtól a saját birtokát, így az visszakerült Pest városához. Ezt az adományozást Lipót császár 1792-ben megerősítette.

Ami megmaradt az Országparkból: a 2010-ben felújított Göcsej-dombormű (Németh János alkotása)

Áthaladva Bezerédi Gyula alkotása, a Tinódi szobor mögötti „dísztéren”, egy rövidke szakaszon a Feszl Frigyes sétányon találjuk magunkat. Feszl ugye híres építész, a pesti Vigadó tervezője volt, de mi köze a Népligethez? Annyi, hogy a Népliget Kőbányán van, ahol Feszlnek téglagyára volt, és ő tervezte az itteni Dreher sörgyár első üzemét meg a kőbányai katolikus plébániatemplomot is.

– Az Országparkban vagyunk, amely 37 ezer m2-en terül el, és 1973. október 1-jén adatott át a közönségnek. Pest-Buda-Óbuda egyesítésének 100. évfordulóján, ezért a másik neve az, hogy Centenáriumi park. Tulajdonképpen a megyék adományozták a fővárosnak, és 19 részből állt a megyék számának megfelelően, amit aztán Krizsán Ferencné kerttervező egységessé hangolt. Azóta már egy csomó változás történt. Az utakat eredetileg vasúti talpfákból rakták ki, amik annyira meggörbültek, hogy balesetveszélyessé váltak, ezért ezeket megszüntettük. A köveken volt egy-egy réztábla a megye nevével, a táblákat már rég lelopták és eladták a MÉH-nek. A szökőkutakat tönkretették, az emlékműveket összetörték, a szokásos hazai viszonyok köszönnek vissza ebben a tekintetben is.

No hát ezért találóbb név az Országpark. De a pázsit legalább szép zöld.

A lengyel-magyar barátság emlékműve (Pankotai Farkas Béla alkotása 1934-ből). Az 5 méteres talapzaton álló szobor a Könyves Kálmán körút és Vajda Péter utca kereszteződésénél látható

A Könyves Kálmán körút felől nézve a Vajda Péter utca sarkánál, átlósan nyúlik be a Ligetbe a tágas Lengyel sétány, a középpontjában az ezeréves lengyel-magyar barátság jegyében felállított impozáns emlékművel. A Magyar-Lengyel Egyesület 1933-ban mozgalmat indított, hogy az 1848-as szabadságharcban és az első világháborúban a magyarok oldalán küzdött lengyel légiósok emlékére szobrot emeljenek. Az öt méter magas talapzaton álló, életnagyságúnál nagyobb, jellegzetes lengyel katonasapkát viselő katona kivont karddal védelmezi a bal kezével magához ölelt magyar szent koronát. A légionárius jobb lábánál Lengyelország címerállata, a sas áll, amely felemelt bal szárnyával óvja a vitézt. A talapzaton a következő felirat olvasható: „A szabadságharc és a világháború lengyel légiói emlékére állította 1934-ben a magyar kegyelet”.

A Feszl sétány másik oldalán sűrű bozótos őserdő. A fák és a bokrok lassan birtokba veszik az egykori ligeti nagyvendéglő romjait. Pedig micsoda élet volt itt az előző századfordulón! A millenniumi ünnepségek idején igen nagy jövőt jósoltak az akkoriban kialakított tájkertnek, amelyet a tehetős polgárok közeli „lakóparkja” és a lóvasút-összeköttetés is kapóssá tett. A Tisztviselőtelep lakóit szolgálta ki a Nagy Sörcsarnok, Budapest akkori legnagyobb vendéglője, ahol egyszerre négyszáz vendéget tudtak leültetni. Idővel a nagyvendéglő lepusztult, a 2. világháború után raktár lett belőle, majd kutyakiképzőhely. Most itt áll veszélyes romként, nem sejtvén, hogy műemlékké van nyilvánítva.

A tisztviselőtelepi teniszklub tagjai a századfordulón

A vendéglő és a sporttelep után következett az egykori Mutatványos tér, amely aztán a kevésbé polgári népeket is idecsalogatta. A tarka lampionokkal díszített szórakozóhelyek a városligeti vurstli szerepét helyezték át a Népligetbe. Volt itt mozi, cirkusz, színház és bábszínház, de a céllövöldék és egyéb vidámparki mutatványok sem hiányoztak (barlang-, hullám-, sőt szánkóvasút, dodzsem, óriáskerék, körhinta és hajóhinták stb.). Miután az ötvenes években száműzték innen a „maszekokat”, ma már csak a Mutatványos tér két bejárati oszlopának kőnyomata fedezhető fel a fűben – egy letűnt korszak emlékműveként.

Most hasonló sors vár Kemény Henrik bábszínházára is. A Kossuth-díjas bábművész a háború után mindenféle fortélyt latba vetve megmentette ugyan az édesapja által a Hűvösvölgyből a Népligetbe költöztetett családi faszínházat a lebontástól, azonban az idő csak kifogott az építményen. Bár a nyolcvanas évek végén több társadalmi szerv összefogásával újra megépítették, de a díszelőadás után már senki sem törődött vele. Vitéz László és a többi báb most egy raktárban várja, hogy valahol kiállítsák őket. Az elhagyott bábszínházba többször betörtek már, a deszkákat szétfeszítették, a vásári bábjátszás utolsó helyszíne lassan eltűnik.

Tulajdonképpen a ligetet át-átszelő ütött-kopott aszfaltutak is ilyen mementók. A húszas-harmincas évek autó- és motorversenyeire emlékeztetnek. A népligeti pályát a Hungaroring elődjének tekinthetjük, hetvenöt évvel ezelőtt, 1936. június 21-én itt rendezték az első Magyar Automobil Grand Prix-t. A nemzetközi folytatást a világháború akadályozta meg, de versenyeket még a hetvenes években is rendeztek, miközben a forgalomtól elzárt úttesteket a tanulóvezetők vették birtokba.

Az autók igazán nem hiányoznak innen, ahogy az időközben szerencsére megszüntetett vasúti és a villamos-próbapálya sem. Az impozáns platánsorok jól elrejtik a kanyargós aszfaltutakat. De valahogy érezzük, hogy nem stimmel valami a Népligettel.

Persze ha valaki kimegy futni, kerékpározni vagy tollasozni, senki sem akadályozza meg benne. Az utak rendben vannak, télen még a havat is elkotorják róluk. És ott vannak a fák, hihetetlen fajtagazdagságban, meg az a szép zöld gyep... Családi kirándulást is tehetünk a hol vadregényes, hol szellős és tágas, hol meg dimbos-dombos terepen. Csak éppen mindent magunkkal kell vinnünk hozzá. De nem is ez a legnagyobb baj a Népligettel, hanem a rossz híre. Laci bácsi él-hal ezért a helyért, ezért egyértelműen fogalmaz.

Az egykori nagyvendéglő romjait lassan benövi az erdő...

Most, a SzeptEmber Feszt idején (2010) ebből persze nem sok érződik. De a csendes, néptelen hétköznapokon térfigyelő kamerák, rendőrök vagy polgárőrök nem segítenének?
– Rendőr oda sem jut, ahol vér folyik. Néha-néha megjelennek itt is, de teljesen kiszámíthatatlanul. Állítólag a nagyvendéglő egy kábítószer-elosztó részleg. Ahogyan kinéz, nem is lehet rajta csodálkozni. Az önkormányzatok egymásnak adják el az épületeket, a főváros adja el a kerületnek, a kerület visszaadja a fővárosnak, de egyik sem törődik vele. Hanyagságból fenntartanak egy-egy bűntanyát. A Vajda Péter utcában évekkel ezelőtt megszűnt a BKV transzformátorháza, az is ottmaradt üresen, és hajléktalantanya lett. A közigazgatás nem volt képes a BKV-t arra kényszeríteni, hogy bontsa le az épületet. A Népliget az utolsó szokott lenni a sorban. Innen nem mennek panaszos levelek illetékes helyekre. Ha ötven évig jó volt így, ezután is jó lesz. Még az a szerencse, hogy a természet működik maga is.

Itt is az látszik, hogy ha a hazánkat nem tudjuk birtokba venni, akkor gyepűvé változik. Maximum annyit tudunk tenni vele, hogy jól eladjuk idegeneknek, mi meg kiköltözünk belőle. És majd valaki épít belőle valamilyen vigalmi negyedet.
– Nagyon jól. látja. A X. kerületi önkormányzat is el akarta adni az Óligetet, tehát az Üllői út és a Vajda Péter utca közötti részt. Ugyanis a kerület „anyagi válságba” jutott, amiből három terület eladásával akartak kilábalni, és a Népligetet, a Sportligetet és az új köztemető bővítési területét akarták értékesíteni.
A Népliget kelendő hely volna – vízhálózata van, világítása van, csatornázás ugyan nagyon kevés, de talán ez a szerencse. Az eladást a kulturális örökségvédelmi hivatal akadályozta meg azzal, hogy a ligetet védett történeti kertté nyilvánította. Ezután már olyan feltételekhez van kötve bármiféle építkezés, amelyeket nagyon nehéz teljesíteni. Így maradt meg a Népliget.

Az átalakított régi klubház ma

– A kulturált közönséget kellene valahogy a Népligetbe csábítani. Ehhez azonban hiányoznak azok az intézmények, amelyeket pedig érdemes volna létrehozni. Ezért nem működik a liget azzal a hatásfokkal, amellyel működhetne. Vannak ugyan sportlétesítmények, amelyeket a saját belső területükön a tagok használnak, de ez nem tömegsport. Nyilvánvaló, hogy olyan megoldás nem jöhet számításba, ami nagy befektetést igényel. A jelenlegi vidámpark is a csőd szélén áll, ezeket szaporítani nem érdemes. Szórakoztató létesítmények tömegével el van árasztva a város. Ha most itt még egy újabb kávézó nyílik, az senkit sem hoz ide.

Talán a természetszeretet inkább. Ha az emberek tudnák, hogy érdemes kiülni a ligetbe, vagy sétálni itt egyet. Ehhez viszont bizonyos kényelmi berendezések kellenének. Csak egy példa. Évek óta szó van róla, hogy a Planetárium közelébe kéne egy ivókút, mert jönnek vidékről az iskolások autóbusszal, és nincs egy kút. A fővárosi önkormányzat nem képes ezt megvalósítani. Majd hogyha lesz pénz, akkor a közparkokra ígért 1,4 milliárdért mindenféléket fognak csinálni. Na de az ivókút most kell, nem valamikor...

Laci bácsinak számtalan ötlete van arra, hogy hogyan lehetne a Népligetet a pestiek rekreációs parkjává tenni. Méghozzá nem milliárdokból, hanem egy nagyrészt önfenntartó mintagazdaság révén. Elgondolásait egy képzeletbeli, 2068-ban – a Népliget akkor esedékes kétszázadik születésnapjára – kiadandó >> brosúrában foglalta össze. Figyelem! Aki látja, adja át!
Hátha eljut egy városi „illetékeshez” is. Bizony érdekes és tanulságos olvasmány ez...

Az 'Éva-szobor' télen

• Barangolások a Népligetben >> 1. rész
• Barangolások a Népligetben >> 2. rész
• Barangolások a Népligetben >> 3. rész
• Barangolások a Népligetben >> 4. rész
• A Népliget
• A 200 éves Népliget >> utópia 2068-ból

• Még több Pesti kert >>
• Még több SzeptEmber Feszt >>


• Csipkerózsika a parkok között
• Pesti erdők
• Pesti por
• Madarak a hóban
• Pesti László és Kemény Henrik emléktábla

• Laci bácsi ligete >> Mozicikk
• Pesti László kézzel rajzolt térképe a mai Népligetről
• Pesti László kézzel rajzolt térkép-utópiája a 2068-ban 200 éves Népligetről
• Pesti László emléktáblája
• Kemény Henrik emléktáblája

Hozzászólások (1)

A hozzászólás-űrlap megjelenítése / elrejtése